H. B. utanpotlassport.hu 2023.05.23 17:03 Frissítve: 2023.05.23 17:11

Röplabda: Jámbor Cecília jól debütált a felnőttválogatottban

A Vasas Óbuda 17 éves röplabdázójával, Jámbor Cecíliával az után beszélgettünk, hogy bemutatkozhatott a felnőttválogatottban a svédek elleni dupla felkészülési meccsen.

Az új szövetségi kapitánnyal, az olasz Alessandro Chiappinivel az élen túl van az első felkészülési meccsein a felnőtt női röplabda-válogatott. A magyar csapat a svédek otthonában vendégeskedett, és előbb 3:2-re vereséget szenvedett a házigazdáktól, majd 3:1-re legyőzte őket. A két találkozón – többek között – a Vasas 17 éves szélső ütője,

Jámbor Cecília is pályára léphetett, aki első alkalommal szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban, és meg is hálálta a bizalmat: nyolc, illetve tíz pontot jegyzett.

„Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy egyáltalán meghívót kaptam, és megmutathattam mire vagyok képes a nagyválogatottban – kezdte Jámbor az Utánpótlássportnak. –

Az egész svédországi túrát, valamint az edzőmeccseket is remek volt megélni. Nyilván, nagyon izgatottan és kiváncsian álltam hozzá a mérkőzésekhez. Felkészülési meccsekről lévén szó, bíztam benne, hogy esetleg megkapom majd a lehetőséget a bizonyításra, és ez végül a legnagyobb örömömre így is történt.

A szövetségi kapitány igyekezett forgatni a csapatot, ezáltal pedig én is viszonylag sok időt tölthettem a pályán. Nagyjából a felét kaptam meg mindkét meccsnek."

Sőt, a második, győzelemmel záruló összecsapáson a 25:23-ra megnyert harmadik játszmában egymaga kilenc pontot szerzett.

Ebben a peridósuban kifejezetten jól megtaláltuk az összhangot a feladóval. Ugyan sosem vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítménnyel, de összességében úgy érzem, sikerült helytállnom, nem lógtam ki a csapatból 

– mondta. – Annak ellenére, hogy az első meccsek előtt csupán pár napot edzettünk együtt, hamar megtaláltuk a közös hangot csapaton belül, és jól működtünk együtt. Hasznos meccseken és edzőtáboron vagyunk túl. Fiatalként engem is gyorsan befogadtak a lányok és támogattak végig. Tényleg nagyszerű élményként marad ez az egy hét. A tervek szerint még újabbegy hétig folytatom a munkát a felnőttválogatottal, amely készül az Arany Ligára. Oda viszont én már nem fogok menni, kapok némi pihenőt, hogy utána újult erővel vágjak neki a felkészülésnek az U19-esekkel az augusztusi, részben hazai rendezésű vb-re."

(Kiemelt képen: Jámbor Cecília Forrás: Vasas Óbuda)

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2023.05.10 19:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Kőbányán is elindul az Úszó Nemzet Program: a Turi György mesteredző fémjelezte Kőbánya SC-ben sajátíthatják el a fiatalok a sportág alapjait.

2023.03.31 17:21:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A svájci Lausanne-ban megtartották a nyári magyar–horvát közös rendezésű U19-es leány röplabda-világbajnokság sorsolását. Kőnig Gábor szövetségi edző vezette csapat rendezőként az A-csoportba került, amelyben Argentínával, Egyiptommal, Kamerunnal, Kínával és Chilével küzd majd a helyezésekért.

2023.03.24 19:41:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Vitális Milán szabadrúgásgóljával 1–0-ra győzött idegenben a magyar U21-es labdarúgó-válogatott a görögök korosztályos legjobbjai ellen vívott felkészülési mérkőzésen.

2023.03.07 14:43:02

Utánpótlássport B. L. utanpotlassport.hu

A labdarúgó NB I 22. fordulójában összesen 1112 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; nyolc klubban tizenkilenc ifjonc bizonyíthatott.

2023.02.10 20:51:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Varga Ádám kajakos és Pádár Nikolett úszó lett 2022 legjobb utánpótláskorú sportolója; a díjakat pénteken adták át a pandémia miatti kétéves szünet után idén újra megtartott Héraklész Gálán.