Kosár: az U18-as Eb után Fárbás Eliza belecsöppent a profi közegbe

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 20:08
Címkék
A miskolciak 17 éves kosárlabdázója, Fárbás Eliza kiválóan teljesített a nyáron Európa-bajnoki ötödikként záró U18-as válogatottban, és töretlen fejlődésének köszönhetően kiérdemelte helyét a DVTK euroligás felnőttcsapatában.

Újabb nyár, újabb Eb-ötödik hely és ismét vezérszerepben – valahogy így lehetne röviden összegezni Fárbás Eliza nyári produkcióját az U18-as kosárlabda-válogatottban. Ugyanis azok után, hogy a DVTK fiatal magasembere a tavalyi U16-os Európa-bajnokságon nagyban hozzájárult a magyar csapat ötödik helyéhez (például a legtöbb lepattanót és legmagasabb VAL-mutatót jegyezte a mieink közül), idén az U18-asok között is meghatározó szerep hárult rá, ésa törökországi Konyában újfent ötödik helyen záró korosztályos válogatottnak lehetett részese. Fárbás 7,3 pontot, 5 lepattanót, 1,3 szerzett labdát átlagolt meccsenként az U18-as kontinenstornán, és 12-es teljesítményindexével a magyar lányok legjobbjának bizonyult.Fárbás Eliza nyári produkcióját az U18-as kosárlabda-válogatottban. Ugyanis azok után, hogy a DVTK fiatal magasembere a tavalyi U16-os Európa-bajnokságon nagyban hozzájárult a magyar csapat ötödik helyéhez (például a legtöbb lepattanót és legmagasabb VAL-mutatót jegyezte a mieink közül), idén az U18-asok között is meghatározó szerep hárult rá, ésa törökországi Konyában újfent ötödik helyen záró korosztályos válogatottnak lehetett részese. Fárbás 7,3 pontot, 5 lepattanót, 1,3 szerzett labdát átlagolt meccsenként az U18-as kontinenstornán, és 12-es teljesítményindexével a magyar lányok legjobbjának bizonyult.

„A tavalyihoz hasonlóan az idei Eb is nagyszerű élményként maradt meg bennem. Értelemszerűen szerettünk volna bejutni az elődöntőbe, és éremért játszani, ezért szomorúak voltunk, hogy rosszul alakult a későbbi győztes szlovénok elleni negyeddöntő, de összességében úgy gondolom, az ötödik helyezés is szép eredmény– mondta Eliza az Utánpótlássportnak.–

Nagyon örültem, hogy fiatalabbként, elsőéves juniorként részese lehettem a csapatnak, és megkaptam a lehetőséget a bizonyításra, igyekeztem élni a bizalommal.
Fárbás Eliza (fehérben) Forrás: FIBA.Basketball

A nyár végén a 17 esztendős miskolci reménység– Toman Dórávalegyetemben– meghívást kapott Wroclawba, az NBA, a WNBA és a FIBA szervezésében zajló Basketball Without Borders elnevezésű elittáborba. Az augusztus 25. és 28. között rendezett, lengyelországi programon a negyven legtehetségesebb, középiskoláskorú európai leány kosaras vehetett részt.

„Fantasztikus élményben volt részem, hatalmas megtiszteltesként ért, hogy ott lehettem a táborban, hiszen

a korosztályom legjobb európai játékosaival edzhettem és próbálhattam ki magam ellenük, ráadásul mindeközben NBA-s és WNBA-s edzőktől és korábbi játékosoktól tanulhattam.

Csupán néhány nap volt az egész, viszont úgy érzem, ennek ellenére is sokat tudtam profitálni ebből a kalandból."

Az U18-as Eb után klubjába visszatérve Eliza csatlakozhatott a diósgyőriek tavalyi bronzérmes, Euroliga-selejtezőben érdekelt felnőttcsapatához.

Első körben arról volt szó, hogy csak az alapozást fogom végigcsinálni a felnőttekkel, majd időközben sikerült bekerülnöm az első csapat tizennégy fős keretébe. Iszonyatosan boldog voltam, amikor ez kiderült, mert ez óriási lehetőség számomra, csak tanulhatok a nagyoktól, a profi játékosoktól.

Nyilván, a beilleszkedést megkönnyítette, hogy Völgyi Pétert vezetőedzőt nemcsak a DVTK-ból, hanem az U18-as válogatottból is jól ismerem. Nagyon élvezem ezt a profi közeget, mindenki igyekszik támogatni. Én pedig azon vagyok, hogy ezáltal napról napra minél többet fejlődjek. Az évad közben meglátjuk majd, hogy milyen hamar sikerül felvennem a tempót. Éppen emiatt a felnőttekkel párhuzamosan a juniorokkal is fogok készülni, az időben fele-fele arányban megosztva a kettőt."

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
1 perce

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
4 perce

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
12 perce

„Ezt nem lehet jól viselni”– véli a Fradinak gólt lövő paksi játékos a mellőzöttségéről

Labdarúgó NB I
41 perce

NHL: kalandos góllal, 0.4 másodperccel a vége előtt nyert a Vegas Edmontonban

Amerikai sportok
51 perce

MLS: Gazdag Dániel csapata az utolsó pillanatban egyenlített, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
53 perce

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
1 órája

Szenzáció volt Budapesten 1930-ban az első rádiós meccsközvetítés

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik