Tokió 2020: remek magyar gyaloglás, Muszukajev nyert, majd kikapott – ez történt az éjjel

R. P.R. P.
2021.08.06. 06:41
null
Helebrandt Máté 17. helye kiválónak számít a brutális körülmények miatt (Fotó: Getty Images)
A pénteki magyar versenynap már csütörtökön 22.30-kor megkezdődött, ugyanis ekkor állt rajthoz 50 km-es gyaloglásban Helebrandt Máté és Venyercsán Bence. A két magyar remekül helytállt a 17. és a 20. hellyel. A szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail megnyerte az első meccsét, majd kikapott. A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni is megkezdte szereplését a játékokon.

Egyetlen kivétellel minden magyar versenyző elődöntőbe jutott kajak-kenuban a tokiói olimpián, beleértve női kajak négyesünket és a Balla Virág, Takács Kincső kenu kettest 500 méteren. A férfi kenu egyes 1000 méteren szereplő Adolf Balázs szállította a legnagyobb durranást: a kétszeres olimpiai bajnok és címvédő Sebastian Brendelt maga mögött tartva egyből bejutott az elődöntőbe. Férfi kajak négyesünk viszont 250 méter után elengedte a közvetlen továbbjutást, de aztán a reményfutamból megoldotta, a kenu egyesben induló másik magyar, Fejes Dániel viszont a reményfutama után kiesett.

Részletek itt.

Kiváló magyar szereplést láthattunk az 50 km-es gyaloglóversenyen: Helebrandt Máté a 17., Venyercsán Bence a 20. helyen végzett az 59 fős mezőnyben. A győzelmet a lengyel Dawid Tomala szerezte meg.

Részletek itt.

Muszukajev Iszmail megnyerte a meccsét a nyolcaddöntőben a szabadfogású férfi birkózók 65 kg-os küzdelmében, 9:6-ra győzött az argentin Agustín Destribats ellen. A negyeddöntőben viszont vereséget szenvedett a 2018-as év világbajnokától, Otoguro Takutótól. Ha a japán bejut a döntőbe, akkor Muszukajev még küzdhet a bronzéremért a vigaszágon.

Részletek itt.

Az egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázó, Pigniczki Fanni is megkezdte szereplését a tokiói játékokon, s az első, labdával végrehajtott gyakorlata után a 21. helyen áll a 26 fős mezőnyben.

Részletek itt.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Nagy-Britannia a 2040-es években ismét olimpiát rendezhet

Egyéb egyéni
2026.05.06. 10:46

A berlini városvezetés egyhangúlag jóváhagyta a lehetséges olimpiai pályázatra vonatkozó terveket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 17:58
Ezek is érdekelhetik