Az én olimpiám: Adjatok egy ollót! – így köszönt el a sportágtól Magyar Zoltán

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 10:23
null
Fotó: Török Attila
Magyar Zoltán tudta, hogy a moszkvai döntős gyakorlata lesz élete utolsó produkciója a pódiumon – megvédte olimpiai címét a lólengésben, majd különös módon köszönt a sportágtól.

 

Magyar Zoltán harmadik olimpiája volt a moszkvai, s minden tekintetben különleges – a lólengés címvédőjeként érkezett a játékokra, amelyeket több ország bojkottált politikai okokból, ráadásul Vigh László tanítványa tudta, hogy a döntős gyakorlata lesz pályafutása utolsó produkciója – bármi is történik a pódiumon, a leugrás és meghajlás után végleg legördül a függöny.

„Ha jól emlékszem, úgy egy évvel a moszkvai olimpia előtt jelentették be, hogy lesznek távol maradók  – elevenítette fel a több mint negyven évvel ezelőtt történteket Magyar Zoltán, aki immár tíz esztendeje a Magyar Tornaszövetség elnöke. – A hír engem annyira nem rázott meg, hiszen a világelsőségemet lovon nem veszélyeztette semmi és senki, ráadásul 1979 decemberében az Amerikában megrendezett világbajnokságon megvertem mindenkit – a hazai tornászokat is. Sokszor mondogatják Moszkva kapcsán, hogy csonka olimpia volt, valóban az volt, de én ott tíz pontot kaptam a gyakorlatomra, vagyis többet nem tehettem a győzelemért. A foghíjas mezőny nem zavart, az már sokkal inkább, hogy az oroszok látványosan csaltak...”

Magyar Zoltán a kápák felett (Fotó: Getty Images)
Magyar Zoltán a kápák felett (Fotó: Getty Images)

Az akkori szabályok szerint a gyakorlatok 9.4 pontról indultak, és további két-két tizedet ért a produkcióban szereplő elemek erőssége és összeállítása, a végrehajtás és az előadásmód, valamint, hogy van-e a gyakorlatban új elem – nos, volt olyan szovjet tornász, aki nem mutatott be új elemet, mégis 9.9 pontot kapott a bíróktól.

„Tudtam, hogy a moszkvai lesz az utolsó versenyem. Ha leugrom a szerről, nincs tovább – függetlenül attól, hogy elrontom a gyakorlatomat, vagy megvédem a címemet – mondta el Magyar Zoltán. –  Sosem voltam az edzések hőse, belőlem Vigh mester hajtotta ki az eredményeket, ám az utolsó évben még ő is azt mondta, példátlan és elismerésre méltó a hozzáállásom. Pedig az utolsó időszak már nem volt egyszerű... Egyszerűen elfáradtam, leginkább idegileg: egyre inkább kiütközött, milyen körülmények között és hogyan készültünk éveken keresztül. Csak egy példa: ha az ugrásomat akartam edzésen gyakorolni, a szertárból indultam, átfutottam az egyik öltözőn, majd a másikon, csak aztán értem futva a terembe, és ugrottam fel a szerre.”

Mindezt Moszkvában elfelejtette, nekidurálta magát a két gyakorlatának – a döntőbelinek még jobban, még inkább, mint korábban.

„Odaálltam a szer elé, azt mondtam magamnak, én csak a kápával és a bőrrel együtt eshetek le róla – árulta el Magyar Zoltán. –   A leugrás megkönnyebbülést hozott, az eredményhirdetésnél azért már elérzékenyültem, de csak úgy három nap múlva jött az érzés: jaj, Istenem, nem rontottam el a gyakorlatomat, megvan a második olimpiai arany. Ja, és még történt valami az utolsó gyakorlatom után nem sokkal. Egy tenyérvédő bejáratása legalább három-négy hónap, s azért, hogy még véletlenül se tudjanak rábeszélni, még a moszkvai öltözőben ollóval elvágtam az összes tenyérvédőmet, hogy a büdös életben többet ne kelljen felmennem a szerre.”           

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik