„Megint rájöttem, hogy az emberiség nagy részéből kihalt az empátia és előtérbe került a hazugság, önzőség, hálátlanság.

Ezzel természetesen együtt jár a »kivagyiság« és a fene nagy öntudat, csak sajnos sokszor nincs mire.

Szívós munkával (igen, sokszor kőkemény, embert próbáló melóval) kikerültek a mocsárból, 3 percet töltöttek a fényben és egy csapásra azt hiszik, hogy a világ összes tudása a zsebükben lapul.

Ők azok, akik a szemedbe mézesmázosak, de mivel saját, kicsinyes céljaiknál egyikük sem lát tovább, boldogan hátba szúrnak, vagy ha a földön vagy, beléd rúgnak.

Az ilyen embereknek egy önálló, önmaguk fejlesztésére szolgáló gondolatuk sincs, hiszen azzal akarnak jobbnak tűnni, hogy másokat megaláznak és a földbe döngölnek, mit sem törődve azzal, hogy más fénye által ők maguk is ragyogóbbak lehetnének.

A nap legvégén a saját, lelketlen képmásuk bambul vissza rájuk a tükörből; véleményem szerint ez durva büntetés számukra; és arra sem jönnek rá, hogy ha mindenki jobb lenne, általunk jobb világban élnénk.

Egyet jegyezzetek meg:

a sas soha nem törődik azzal; mit gondol róla a veréb…”