Tenisz: Djokovics elképesztő szoros meccsen megverte Medvegyevet

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.11.18. 17:27
null
Djokovics megszenvedett a sikerért Medvegyev ellen (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők Torinóban zajló idényzáró ATP-világbajnokságán a korábbi világelső Novak Djokovics három játszmában legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet.

 

Djokovics úgy léphetett pályára az ATP-világbajnokság harmadik körében, hogy már biztosan továbbjutott a csoportból, mivel a korábbi két mérkőzését egyaránt megnyerte Sztefanosz Cicipasz és Andrej Rubljov ellen. Medvegyev viszont egyáltalán nem volt jó formában, a szerb klasszissal ellentétben az orosz kettőből kettőt bukott, így a csoport utolsó helyéről várta az összecsapást.

Az első játszmában Medvegyev sokáig tartotta a lépést Djokoviccsal, aki ugyan mindig vezetéshez jutott, de az orosz a találkozó elején szépen hozta az adogatásait – 3:3 is volt az állás. A 21-szeres Grand Slam-győztes szerb kiválóság végül egyszer elvette Medvegyev adogatását, ami elég is volt ahhoz, hogy 6:3-ra megnyerje az első szettet.

A folytatás nem is alakulhatott volna szorosabbra – a torinói közönség nem láthatott bréklabdát, így rövidítés következett, amelyet Medvegyev 7–5-tel behúzott, s ki is egyenlített.

A döntő szettben is remekül adogattak a felek, majd 4:4-nél elképesztő csatát vívott Djokovics és Medvegyev – a játék több mint negyedórán keresztül tartott, de az orosznak csak sikerült elvennie a szerb adogatását.

A következő játékban azonban Djokovics simán nyert, és a harmadik játszma is rövidítésben dőlt el. Ez már közel sem volt olyan szoros, mint a második szettben, Djokovics 7–2-re nyert, így három óra kilenc perc után – ami az ATP-világbajnokság leghosszabb meccsének számít – megverte Medvegyevet, s bejutott az elődöntőbe.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO
PIROS-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Novak Djokovics (szerb, 7.)–Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 6:3, 6:7 (5–7), 7:6 (7–2)
KÉSŐBB

21.00:
Sztefanosz Cicipasz (görög, 2.)–Andrej Rubljov (orosz, 6.)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik