Tenisz: Djokovics azért legyőzte az őt megelőző Nadalt

2013.10.06. 12:19
null
Djokovics (jobbra) két szettben verte meg Nadalt (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics két játszmában legyőzte a hétfőtől a világranglistán tőle az első helyet átvevő Rafael Nadalt a pekingi kemény pályás ATP-torna döntőjében.

Djokovics negyedszer nyerte meg a pekingi tornát, ennek ellenére hétfőtől „át kell adnia a helyét” Nadalnak a világranglista élén. A szerb Pekingben eddig mind a 19 találkozóját megnyerte, tehát egyik kedvenc versenyéről beszélhetünk. Djokovics mindkét szett elején elvette egyszer ellenfele adogatását, míg Nadal 21 meccs után kapott ki újra (kemény pályán 26-os szériája szakadt meg). A címvédő szerb játékos 38. összecsapásukon 16-odszor kerekedett mallorcai riválisa fölé, karrierjének 38. serlegét szerezte meg, és 557 ezer dollárt is kapott sikeréért.

Nadal pályafutása során harmadszor ugrik az élre a ranglistán, ez először 2008. augusztus 18-án sikerült neki, és 46 hétig maradt ott. Második uralkodását 2010. június 7-én kezdte meg, Roger Federert letaszítva a trónról, és csak 56 hét múlva adta át a helyét Novak Djokovicsnak. Azóta egy négy hónapos periódust leszámítva – amikor újra Federer volt az első – végig a szerb hátát nézte a mezőny.

ATP 500-AS TORNA, PEKING (2 315 250 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2 órája

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
9 órája

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
14 órája

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04
Ezek is érdekelhetik