Tenisz: Balázs Attila döntő szett rövidítésben búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 18:15
null
Balázs Attila nagy csatában maradt alul (Fotó: Dömötör Csaba)
A világranglistán 164. helyen álló Balázs Attila nem jutott be a budapesti salakpályás férfi tenisztorna második fordulójába, mivel három szettben kikapott az olasz Matteo Berrettinitől (104.).

 

Balázs már a második adogatásánál (1:1) nagyot harcolt a gémért, de több bréklabdát hárítva hozni tudta a játékot. A felek óriási küzdelmet bemutatva fej fej mellett haladtak 4:4-ig, ekkor Berrettini elvette Balázs Attila szerváját, és a sajátját hozva 6:4-re megnyerte az első játszmát.

A második szettben Balázs 3:2-es vezetésnél nagy lehetőséget kapott, a harmadik bréklabdáját pedig kihasználta, amivel 4:2-re elhúzott – majd lendületből megnyerte a felvonást (2:6).

A döntő játszma nem indult jól a magyar játékos számára, hiszen elveszítette az adogatását, de 0:2 után rögvest visszabrékelt, innentől kezdve viszont – bár Balázsnak volt egy bréklabdája – egyikük sem hibázott, így jöhetett a rövidítés. Itt az olasz került először lépéselőnybe (3–1), majd egy minibrékváltás után megint hibázott Balázs, és 6–3-nál három meccslabdához jutott az olasz, a másodikat pedig már kihasználta (7:6, 7–4).

„Benne több ilyen színvonalú és keménységű mérkőzés volt, mint bennem, az idén inkább kisebb tornákon indultam. A vége, a rövidítés már hirtelen talál, egy-két pont döntött. A szervája egyértelműen jobb volt az enyémnél, de a játék többi elemében tudtam hozni a szintjét, ami pozitív. Mindent kiadtam magamból, a lábam be is görcsölt a végére, természetesen fáj a vereség. Most pihenek egyet, aztán Marcival mindent megteszünk, hogy párosban minél tovább jussunk” – árulta el a meccset követően Balázs Attila, aki megköszönte a magyar közönség támogatását.

„Ez már a harmadik mérkőzésem volt Budapesten, hiszen a selejtezőből érkeztem. Úgy gondolom, emiatt jobban játékban voltam, mint Attila, de így is nehéz találkozón vagyok túl. Jó meccset játszott az ellenfelem, ráadásul mellette állt a közönség is, amely remek hangulatot teremtett. Nagy csatát vívtunk, én nyertem, szóval boldog vagyok. Keményen és agresszíven játszottam a rövidítésben a fontos pillanatok során, Attila többször is megfuttatott, ám fizikailag jó állapotban vagyok. A tie-break mindig nehéz befejezése egy összecsapásnak, azonban ha készen állsz rá, akkor nem érhet baj” – mondta ezt már Matteo Berrettini.

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (501 345 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Berrettini (olasz)–Balázs (magyar) 6:4, 2:6, 7:6 (7–4)
Piros (magyar)–Juzsnij (orosz) 3:6, 3:5-nél félbe szakadt
Maden (német)–Fucsovics (magyar, 6.) 4:6, 6:3, 6:2
Struff (német, 7.)–Zopp (észt) 2:6, 6:4, 7:5
Seppi (olasz, 8.)–Fabbiano (olasz) 4:6, 7:5, 6:3
Marterer (német)–Troicki (szerb) 3:6, 6:4, 6:4
Bublik (kazah)–Istomin (üzbég) 6:7 (6–8), 7:6 (7–5), 7:5
Baszilasvili (grúz)–Lorenzi (olasz) 6:4, 6:2

A negyedik helyen kiemelt belga David Goffin nagy csatában bejutott a barcelonai nyolcaddöntőbe. A spanyol Marcel Granollers a 6:4-re megnyert első szett után a másodikban 5:1-re vezetett, majd mérkőzéslabdája is volt, azonban Goffin innen is fordítani tudott, s végül két és fél óra alatt győzött.

A nőknél Isztambulban hullottak a kiemeltek, Cirstea például a 6:0-s első szett után úgy kapott ki, hogy már csak egy játékot nyert meg. Stuttgartban a korábbi világelső Marija Sarapova szettelőnyről bukott.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 510 900 euró, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ

Goffin (belga, 4.)–Granollers (spanyol) 4:6, 7:6 (7–2), 6:2
Bautista (spanyol, 8.)–Karlovic (horvát) 6:7 (4–7), 6:2, 6:4
Mannarino (francia, 11.)–Cuevas (uruguayi) 6:4, 7:6 (7–5)
F. López (spanyol, 12.)–Lajovics (szerb) 6:4, 2:6, 6:4
Dzsaziri (tunéziai)–Escobedo (amerikai) 6:4, 6:3
1. FORDULÓ
Carballes (spanyol)–Haider-Maurer (osztrák) 6:2, 6:4
Klizan (szlovák)–Delbonis (argentin) 6:3, 6:7 (5–7), 6:4
Pella (argentin)–Gojowczyk (német) 6:4, 6:4
Fratangelo (amerikai)–Vatutyin (orosz) 7:5, 5:7, 6:3
Simon (francia)–Ivaska (fehérorosz) 6:2, 6:3
Munar (spanyol)–Sousa (portugál) 6:4, 3:6, 7:5

WTA-TORNA, ISZTAMBUL (250 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Wozniacki (dán, 1.)–Alekszandrova (orosz) 6:2, 6:2
Vekic (horvát)–A. Radwanska (lengyel, 3.) 6:1, 2:0-nál Radwanska feladta
Rus (holland)–Csang Suaj (kínai, 4.) 6:2, 6:2
Putyinceva (kazah)–Cirstea (román, 6.) 0:6, 6:1, 6:0
Begu (román, 7.)–Jakupovic (szlovén) 7:5, 6:0
Hercog (szlovén)–Szabalenka (fehérorosz, 8.) 6:2, 7:5
Tomova (bolgár)–Ivahnyenko (orosz) 7:5, 6:4
Parmentier (francia)–Akszu (tunéziai) 6:2, 6:2
Kovinics (montenegrói)–Kalinszkaja (orosz) 6:3, 6:3
Szakkari (görög)–Büyükakcay (török) 7:5, 6:2

WTA-TORNA, STUTTGART (750 900 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Ka. Plísková (cseh, 5.)–Bertens (holland) 6:2, 6:2
Garcia (francia, 6.)–Sarapova (orosz) 3:6, 7:6 (8–6), 6:4
Kosztjuk (ukrán)–Löttner (német) 6:4, 6:1
Vondrousová (cseh)–Görges (német) 6:2, 6:2
Siegemund (német)–Strycová (cseh) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik