Tenisz: Amikor belenézek a tükörbe, látom, hogy erős vagyok – Fucsovics

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 11:42
null
Fucsovics Márton nagy hangsúlyt fektet a fitneszedzésekre (Fotó: Getty Images)
Kiemelten fontosnak tartja a remek fizikai kondíciót Fucsovics Márton, aki este a 22-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokoviccsal csap össze a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

A világranglistán 83. magyar játékos az ATP honlapjának elmondta, hogy nála sosem telik el nap erősítés nélkül.

„Az én játékstílusomhoz nagyon fontos a megfelelő erőállapot, így aztán minden nap fitnesznap. Akkor sem hanyagolom el az edzőtermet, amikor nem versenyzek és otthon vagyok. Hol a felsőtestemet edzem, hol a lábamat, ez nagyon fontos nekem. Ha pedig egy tornán nincs meccsem éppen, akkor is erősítek, és amikor belenézek a tükörbe, látom, hogy erős vagyok. Ennek mentális hatása is van” – közölte a 31 éves sportoló.

A Davis-kupa-válogatott vezére elárulta, hogy ennyi kondiedzéssel az is belefér, hogy időnként „elengedje magát”.

„Mindent eszem, szeretem a pizzát és a hamburgert. Ha elfáradok, este egy-két sört is megengedek magamnak. Ez néha jólesik, és segít lelazulni, aztán másnap kezdek mindent elölről” – fejtette ki.
A 31 éves Fucsovics a januári Australian Openen hívta fel a figyelmet kiváló fizikumára, amikor egy ötszettes győzelem után örömében letépte magáról a pólót, és megmutatta kidolgozott izomzatát.

„A gyengén sikerült 2022-es év után nagyon-nagyon kemény felkészülést csináltam végig, rengeteg fitnesztréninggel. Sok súlyemelés és futás volt benne, aminek meg is lett az eredménye. A melbourne-i videó gyorsan elterjedt az interneten, én pedig jól szórakoztam rajta, de azért önbizalmat is adott. Danyiil Medvegyev parodizált engem utána a pályán, azon is jókat nevettem, mert amúgy jóbarátok vagyunk” – tette hozzá.

Fucsovics Márton és Novak Djokovics összecsapása 20.15 óra után kezdődik a Roland Garros főarénájában, a Philippe Chatrier Stadionban, a mérkőzésről az NSO-n élő szöveges tudósítást olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik