Tenisz: Andy Murray ismét tornát nyert egyesben – virtuálisat

2020.04.30. 22:51
null
A háromszoros Grand Slam-torna-győztes skót a viadal döntőjében David Goffint múlta felül (Fotó: AFP)
A madridi salakpályás torna pótlására kitalált virtuális tornát a brit Andy Murray nyerte meg, miután a fináléban szoros meccsen 7:6-ra legyőzte a belga David Goffint.

 

Andy Murray viszonylag könnyen jutott a fináléba, miután az elődöntőben Diego Schwartzmannak technikai gondjai akadtak, így nem tudott a mérkőzésen részt venni, s a felek úgy döntöttek, Murrayé a döntőbeli szereplés lehetősége.

A fináléban Murray ellenfele a belga David Goffin volt, aki a négy között a görög Sztefanosz Cicipaszt győzte le rövidítésben, minimális különbséggel, 7:6 (8–6)-ra. A finálé szintén szorosan alakult, és az előbb említett elődöntőhöz hasonlóan ez is rövidítésben dőlt el, 7:6 (7–5)-re győzött végül Murray – aki egyébként kétszer megnyerte a valós madridi salakos tornát.

„Az összes meccsem közül amit játszottam, talán a döntő volt az, ahol nagyjából azonos szinten voltam az ellenfelemmel. Sőt, talán David még jobb játékos is nálam, ő ugyanis olyan ütéseket is tudott használni, amiket én nem mindig tudatosan. Nekem szerencsére azonban jobb volt a szervám, és végül ez jelentette a különbséget” – értékelte a finálét és a versenyt Murray.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
5 órája

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Tenisz ob: Kisantal Botond legyőzte Balázs Attilát a döntőben

Tenisz
2026.10.04. 16:40

Tóth Amarissa megvédte címét a tenisz ob-n

Tenisz
2026.10.03. 15:35

Fanatikus merénylő késsel a kezében – Szeles Mónika drámája, visszatérése és talpra állása

Tenisz
2026.10.02. 10:37

Jövőre az összes közös lebonyolítású ezres tenisztornán egyenlő lesz a díjazás

Tenisz
2026.10.01. 19:04