Tenisz: orosz nők győzelme az esélyesebbek felett

Vágólapra másolva!
2005.08.22. 18:21
Címkék
Egy héttel az Amerikai nyílt teniszbajnokság rajtja előtt New Havenben melegít mind a férfi, mind pedig a női teniszezők mezőnye. Előbbieknél 650 000, utóbbiaknál 600 000 dolláros összdíjazásért játszanak.

A férfiak eddigi két mérkőzésén minden a papírforma szerint alakult, hiszen a világranglista 59. helyén álló olasz Davide Sanguinetti két játszmában legyőzte a hazai pályán versenyző amerikai Kevin Kimet (71.), míg az orosz Igor Andrejev (57.) ugyancsak két játszmában diadalmaskodott az argentin Juan Monaco felett (79.).

A nőknél is orosz győzelmek születtek, ám ezek egyáltalán nem számítottak papírformának. Anna Csakvetadze (30.) ugyanis a nála hét hellyel előrébb álló olasz Silvia Farina-Eliát győzte le, ráadásul úgy, hogy az olasz mindössze négy gémet nyert. Még nagyobb volt a helyezésbeli különbség Marija Kirilenko (49.) és a szerb jelena Jankovics között, igaz ez a találkozó csak a döntő szettben dőlt el.

New Haveni tenisztorna, 1. forduló
Férfiak:
Sanguinetti (olasz)-Kim (amerikai) 7:6, 6:3
Andrejev (orosz)-Monaco (argentin) 6:3, 6:4

Nők:
Kirilenko (orosz)-Farina-Elia (olasz) 6:1, 6:3
Csakvetadze (orosz)-Jankovics (szerb) 6:3, 3:6, 6:2


Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Mindent az angol teniszbajnokságról
Mindent a francia teniszbajnokságról
Mindent az ausztrál teniszbajnokságról

Teniszlexikon
Legfrissebb hírek

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
38 perce

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
41 perce

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
1 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Egyéb egyéni
1 órája

Vedran Bosnic félpályás találata a délelőtti edzésen elvitte a prímet

Kosárlabda
1 órája

Faluvégi Dorottya: Bízom benne, hogy márciusban már játszani fogok

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik