Amint arról már hétfői számunkban hírt adtunk, hosszas szenvedés után 70 éves korában vasárnap elhunyt Szimcsák István, az MTK, majd a Vasas válogatott balszélsője.

Már több mint húsz éve nincs köztünk, és még csak most lenne 75 esztendős. Az Aranycsapat jobbszélsője, Budai II László fájdalmasan korán távozott  az 55. születésnapja előtt néhány nappal, 1983. július elején.

Korának egyik kiemelkedő játékosára, majd edzőjére emlékezünk: Kalmár Jenőnek néhány nappal ezelőtt lett volna a 95. születésnapja.

A magyar labdarúgás történetének egyik legeredményesebb csatárára, Deák Ferencre emlékezünk születése 81. évfordulóján.

Az idén is sok neves, egykori válogatott futballista ünnepelhette úgy születésnapját, hogy úgymond kerek jubileumhoz érkezett. Év végi összeállításunkban részletesebben foglalkozunk az 1932-ben születettekkel, azokkal, akiknek a többsége parádés pályát futott be, és az egyik legkiemelkedőbb évjáratot alkották a magyar válogatott és a futball történetében.

Nem kifejezetten futballra alkalmas időszak a karácsonyi ünnep és környéke, így csak egyszer fordult elő, hogy a magyar válogatott játszott az ünnepen, egy másik alkalommal pedig közvetlenül előtte. Bátran kijelenthetjük, nem akaródzott a válogatottnak karácsonykor játszania 1926-ban, de nem elsősorban az ünnep okozott problémát.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben a támadókkal foglalkozunk.

A középpályássorokat kezdetben három futballista alkotta, majd a középfedezet védelembe vonulásával kettőre csökkent, a hetvenes években újra hárman játszottak a sorban, aztán négyen, sőt öten is. A magyar válogatottban kezdetben FTC-s és MTK-s ötvözetű sor alakult ki, Bíró Gyula, Károly Jenő, Vágó Antal a kék-fehérektől, Bródy Sándor, Gorszky Tivadar pedig az FTC-t képviselték.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. Az idei jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben a védőkkel foglalkozunk.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben a szövetségi kapitányokkal foglalkozunk.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben a válogatott (olimpiai, világ- és Európa-bajnoki) díjmérkőzéseivel foglalkozunk.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben a külföldi helyszínek egy részével foglalkozunk, ahol nemzeti csapatunk pályára lépett. Nemcsak azért vált második otthonává Bécs a magyar válogatottnak, mert ott játszotta első hivatalos mérkőzését, hanem mert az osztrákok kitartó és hűséges, ráadásul messze a leggyakoribb ellenfelei voltak a mieinknek, így tehát együttesünk rendszeresen fellépett Bécsben.

Kezdetben belterjes közegben, a Monarchián belül választott, illetve talált ellenfelet a magyar futballcsapat. Az osztrákok és a csehek megfelelő értékmérőnek bizonyultak. Csalókának bizonyult viszont a félelem az osztrákok fölényétől, mert bár az első meccset simán nyerték 5:0-ra, Budapesten már a mieink diadalmaskodtak sorozatban, tehát az osztrák lufi gyorsan kipukkadt, a csehek pedig odáig sem jutottak, hogy azt felfújhassák. Mondhatjuk, hogy a Monarchiát nagy vonalakban uralta válogatottunk, persze akadt azért néhány veretes verés Bécsben és egyszer Prágában is.

A magyar válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését. A jubileum kapcsán sorozatban dolgozzuk fel válogatottunk százéves történetét. Ebben a fejezetben az eredmények között tallózunk. A mindenkori értékmérő: hogyan végzett válogatottunk. Ez már száz éve is fontos szempont volt, később központi kérdéssé vált, és még manapság is figyelemre méltó. Nos, legtöbbször 2–1-re végzett, összesen 92 alkalommal, ám ez nem volt mindig örömteli. Ötvenöt esetben együttesünk 2–1-re nyert, 34-szer kikapott. Népszerű eredmény a 2–0 is, itt is több a pozitív töltés: 54-szer sikert jelentetett, 34-szer betlit.

Minden kedden egy-egy olyan játékosról közlünk portrét, aki meghatározó alakja volt a XX. század labdarúgásának. Sorozatunk újabb részében Kocsis Lajost, a Bp. Honvéd egykori közönségkedvencét mutatjuk be. Ritka az effajta konszenzus a futballszurkolók között: Kocsis Lajost így vagy úgy mindenki szerette. Tudását, fantasztikus képességeit, ragyogó cseleit, bombaerős lövéseit, hajszálpontos hosszú indításait mindenki megtapsolta.

A legrégebbi honi bajnoki futball-párharc a 185. állomásához érkezett. A csaknem száz éve tartó párharc összesített mérlege csak hajszálnyi ferencvárosi előnyt mutat, ugyanis a vendégek 72 sikerével szemben az MTK 71 győzelmet jegyez, s a gólkülönbségben is csupán egy az eltérés, de az a házigazdák javára: 294293. A mérleg a ma 17 órakor, a Hidegkuti-stadionban kezdődő örökrangadón változhat

Nem szeretett balszélsőt játszani Sárosi László, de mi lett volna, ha szeret, hiszen ezen a poszton lett ifjúsági válogatott és standard NB I-es futballista. Ám ő még tízes éveinek közepén középhátvédként szeretett volna futballozni, csakhogy a Kőbányai Törekvés ifjúsági csapatában nem fért a poszt közelébe, viszont a balszélen átlagon felüli gyorsaságát, remek fizikai adottságát és jó viszonyát a labdával kiválóan kamatoztatta. Olyannyira, hogy 16 évesen már az NB II-es csapat felnőtt együttesében riogatta a jobbhátvédeket...

Minden kedden egy-egy olyan játékosról közlünk portrét, aki meghatározó alakja volt a XX. század labdarúgásának. Bemutatunk hazai és külföldi futballistákat, régieket és újabbakat - természetesen a teljesség igénye nélkül. Elsősorban olyanokról írunk, akikről ritkábban hallani, kevesebbet tudni. Sorozatunk újabb részében a 60-as évek Ferencvárosának egyik legnagyszerűbb labdarúgóját, Rákosi Gyulát mutatjuk be.

Az első meglepetést azzal okozta, hogy úgy beszél magyarul, mintha sohasem lépte volna át az országhatárt, holott 1957 óta Svájcban él. A másodikat azzal, hogy meglehetősen tájékozott a honi futballviszonyokban. Azzal viszont nem lepett meg, hogy a magyar labdarúgás múltjában nagyon járatos, hiszen egy ideig nagyon szoros kapcsolatban volt a honi futball krémjével, majd pedig  már Bázelben  nekilátott a külföldön futballozó magyarok lajstromba vételéhez és több egykori klasszist felkeresett, akiktől képeket, futballal kapcsolatos ereklyéket kapott és sok-sok anekdotát hallott.