ALAPVONAL. Rapport esetében utóbbira egyértelmű a válasz: magyar színekben indul minden idők legrangosabb magyarországi sakkversenyén. Nelson után szabadon, Magyarország 2024-ben már nem várhatta el, hogy megtegye e kötelességét, hiszen ez manapság már nem is kötelesség, Kennedyvel szólva, a hazának is tennie kellett érte.

ALAPVONAL. Szó se róla, Klopp leigazolása fényesen bejött. Olyannyira, hogy riválisa, Pep Guardiola, a Manchester City – nem mellékesen spanyol – trénere búcsúzásként a könnyeivel küszködve liverpooli héroszelődei, Bill Shankly és Bob Paisley magasságába emelte őt. Sportemberi, nemes gesztus.

ALAPVONAL. A kapus különleges lény. A legösszetartóbb csapatban is egyéni sportoló, ezért felelőssége egyedi és óriási. Éppen akkora, mint azé, aki beállítja vagy kihagyja, be- vagy lecseréli.

ALAPVONAL. Mindezekért vagyok hajlamos elfogadni, hogy az emberiség egyik legremekebb, leghasznosabb találmánya a labda. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak játék-, hanem gyógyszer is. Aki egyszer a bűvkörébe kerül, annak minden bajára az.

Kubatov Gábor: Mi mást kívánhatnék a Fradinak, éljen örökké! – interjú az FTC elnökével.

ALAPVONAL. Jelentősége egyébként is annak van, Rapport melyik csapatban játszik majd a budapesti sakkolimpián. Önmagában is kellemetlen, hogy itthon nem minket erősít – hát még, hogy az ellenfelet. Ezért dűlőre kellene jutni vele, vagy legalább az ügyével – e logika alapján tettekkel, de minimum kommunikációval.

ALAPVONAL. Lőrincz Márton »újrafelfedezésének« most jött el az ideje. Nem tudom, csak elképzelem, napjában hányszor dúdolhatta el magában Argentínában a székely kesergőt, amelybe kései utódai a mai napig belekapnak pár pohár sör vagy kupica pálinka után: »Hargitai fecskemadár hosszú útra készül / nem hagyja el piciny fészkét könnyhullatás nélkül. / Én is, én is elbujdosok messzi tájra / csak szívem a Hargitáért oly nagyon ne fájna.«

ALAPVONAL. És ne tévedjünk, az ázsiaiak nekünk esnek, és ha lenne a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor két-három góllal ellépnek, rajtuk és rajtunk is eluralkodna az őrület. Ezt kell hát elkerülni. Az első pillanattól érzékeltetni kell velük, hogy itt és most esélyük sincs. Debrecen a mi várunk, itthon vagyunk, jobbak vagyunk, elszántabbak vagyunk.

ALAPVONAL. Érthető, ha a zöld-fehér hívek már most ünnepelni szeretnének, de hosszabb távon nekik és a csapatuknak is jót tenne egy kemény rivális. Mert a bajnokság nem pénztárca, azt nem lehet csak úgy elveszíteni. Ahhoz kellene egy nem szerencsés, nem becsületes, hanem sikeres »megtaláló«, ám az évek óta nincs.

ALAPVONAL. Ez azonban szerintem »csak« szükséges, de nem elégséges előfeltétel. Kell e népszerűséghez az is, hogy a sport normalitása a külső környezet számos abnormalitásával szemben kapaszkodót kínáljon.

ALAPVONAL. A hazai pálya hátránya korunk, a tömegkommunikáció, a social media és a mértéket nem ismerő »rajongók« járulékos kára, mellékterméke, de normális szervezéssel és egészséges sportolói pszichével leküzdhető, legalábbis eltörpül a hazai pálya örök és felbecsülhetetlen előnye mellett.

ALAPVONAL. Ilyés Ferenc elnök szerint: ha Chema elindul a tűzbe, a játékosok utánamennek. Nos, most éppen oda kell elindulni. Aztán holnap sértetlenül ki is jönni onnan. A fiúk tudják, mi a tét, és azt is, hogy ez nem csak az olimpia. Hanusz Egon ezt e mondatával tisztába is tette: »Adósak vagyunk a magyar szurkolóknak a hazai Eb miatt.« Ez a régi, daliás idők sportolójának gondolkodásmódja, amikor az alapmotiváció az volt, hogy örömet kell szerezni az embereknek.

Még ötven sem volt, amikor az EHF-től életműdíjat kapott...

ALAPVONAL. Akinek nem a tanítvány, hanem önmaga, a saját önmegvalósítása az első, vagy pusztán pénzt akar keresni, és unja, utálja, amit csinál, az az igazi gyermekbántalmazó; kifacsart testek és lelkek, idő előtt kiégett, a sportból kiábrándult fiatalok mondanak ítéletet a munkájáról – fegyelmi határozatok nélkül is.

ALAPVONAL. A Nemzeti Sport 1924. március 1-jei számában markánsan kijelölte a – nem a lap hasábjain, hanem a parlamenti padsorokban zajló – vita alapjait, hiszen leszögezte: »A sport fejlődésének az volt a múltban az egyik legnagyobb akadálya, hogy az állami élet szervei teljes közönnyel viseltettek irányában (…)«. Ezt szinte ugyanebben a formában a rendszerváltás után is többször megállapíthattuk.

ALAPVONAL. Újjáépíteni az Újpestet. Ez pedig közérdek, azaz, ha nem is feltétlenül ma este, de közvetve ferencvárosi érdek is. És nem csak azért, hogy újra értelmet, tartalmat nyerjen a derbi.

ALAPVONAL. Úgyhogy ma az ezüstnek örülünk, a hetedik helyen bosszankodunk vagy kesergünk, holnaptól meg reménykedünk, bizakodunk. Szerencsére okkal. A fiúknál abban, hogy még egyszer ilyen rosszul nem sülhet el, mert jobbak annál, amit Dohában láttunk. A lányoknál abban, hogy legközelebb is elsülhet ilyen jól, mert tényleg vannak annyira jók, amennyire most mutatták.

ALAPVONAL. Péntekre aztán a feje tetejére állt a világ – és a talpára a magyar válogatott. A szemekben a szent őrület, a kezekben az »érzés«, a soproni közönség a győriekért és a diósgyőriekért is képes lett őrjöngeni, és e pompás egymásra találás esélyt sem hagyott az olimpiai ezüstérmes japánoknak. Így ma már többféleképpen ki lehet jutni Párizsba.

ALAPVONAL. Persze, a drukker alanyi jogon elvakult, együgyű. Nyelvünk egyik legpontosabb kifejezése ez, hiszen együgyű az, akinek egyetlen ügye van. Saját maga, a saját csapata. Nagyobb a baj, ha a sportvezető is ilyen. És a közelmúltban néhány nyilatkozattól, megnyilvánulástól, lelátói testbeszédtől, tekintettől kirázott a hideg.

ALAPVONAL. Az első örömforrás természetesen az ötödik hely. Minden idők legelőkelőbb Eb-eredménye. Ám a számszerűsíthető adatnál is többet jelent az érzés, sőt meggyőződés, hogy ebben a keretben megvan a képesség és a szándék, a szív, a hit, a sportág, a nemzeti mez és egymás szeretete ahhoz, hogy erre az ötödik helyre ne kiugró, kicsúszott bravúrként kelljen tekintenünk.