ALAPVONAL. Dzsudzsák Balázsnak nem róható fel, hogy a daliás elődök egészen más nemzetközi és hazai versenyhelyzetben érték el azt, amit. Ő, mint mindenki, csak saját korában és közegében juthatott el oda, ahová.

ALAPVONAL. Mondanom sem kell, nagyon várom az atlétikai vb-t, egy kőhajításnyira az otthonomtól, de a pénteki bokrétaünnepen nem is elsősorban a szuper-, hanem a hétköznapi hősök körül jártak a gondolataim. Akik közé, némi önámítással, esetleg magamat is sorolhatom.

ALAPVONAL. Mert vallom, bizonyos hivatásokat, foglalkozásokat nem lehet jobb híján, elhivatottság nélkül űzni, és az edzősködés, kitüntetetten az utánpótlás-korosztályokban ilyen. A legsúlyosabb bűn, amelyet a ránk bízott gyermekkel szemben hosszú távon elkövethetünk, nem az, ha leteremtjük, akár oktalanul vagy otrombán, hanem az, ha becsapjuk, ha közönyösek vagyunk iránta és közös ügyünk iránt.

ALAPVONAL. Csupán aggódom. Bevallom, nem Pastorért, nem is elsősorban a délszláv vagy skandináv játékosokért. Hanem a magyar kézilabda színe-virágáért, Bánhidi Bencéért, Bodó Richárdért, Mikler Rolandért, Rosta Miklósért és e pillanatban leginkább Szita Zoltánért, aki talán maga sem tudja, mi és miért történt vele az elmúlt hónapokban. Aggódom a válogatottért, amely januárban sorsfordító világbajnokságnak vág neki.

ALAPVONAL. A sportoló visszavonulása, annak megtervezése azért is különleges, mert miközben a tudós, a művész, a műbútorasztalos vagy az újságíró az emberélet útjának felén juthat arra az elhatározásra, hogy ideje lenne már valami komoly, maradandó munkába fogni, ő éppen „nyugdíjba” vagy a civil létre készül.

ALAPVONAL. Ebben a csoportban az első, de az utolsó helynek sincs „várományosa”, ha fogadnék, talán mind a tizenkét mérkőzésen a hazai gárdára tennék. Miközben természetesen kizárható ez a forgatókönyv.

ALAPVONAL. Ezek a gyerekek már abban a magától értetődő tudatban nőnek fel, hogy összetartozunk, hiszen azt tapasztalják, hogy esetenként majd’ ezer kilométert megtéve és két országhatárt is átlépve magyar szóra magyar szó felel. Felesleges taglalni, e felismerés és annak hozadéka mennyire feszíti szét a kézilabda, a sport kereteit.

ALAPVONAL. A tradíció ugyanis a földkerekség összes pénzéért is megvásárolhatatlan. Mert az maga az idő, a generációk által és alatt felhalmozott tudás, tapasztalat, mentális és morális erő. A szinte minden téren hanyatló Európa e nyilvánvaló tényt hagyta figyelmen kívül, amikor az önfelszámolás, az önfeladás útjára lépett. A futball még kivétel, a sporton belül is.

ALAPVONAL. Valóban törvényszerű-e a hanyatlás, és ha igen, akkor tartós és visszafordíthatatlan-e? Ha pedig szintén igen, megengedheti-e a kézilabda, amely a harmadik évezred sportágaként címkézi magát, és ezt nem is ok nélkül teszi, hogy öncsonkítás útján veszítsen a látványosságából, a mutatvány jellegéből, a vonzerejéből?

ALAPVONAL. Elsősorban nekik, miattuk, az éledező bosszúvágy miatt írom ezt a cikket. Mindenkit arra kérve, ne akarjon elégtételt venni. Mert ma már nincs kin, nincs kiért, nincs miért. Semmit sem nyerhetünk vele, de nagyon sokat veszíthetünk. Amúgy meg a mohácsi csatáért sem pofozzuk halomra a törököket.

ALAPVONAL. Augusztus 27-én kezdődik Splitben az Eb, Märcz ennek kapcsán mondta, hogy húsz jelölt neve már ott van a fejében. A kérdés csak az, ennek mekkora jelentősége lesz. Hiszen bármely szövetségi kapitány, sportágtól és nemzettől függetlenül, alapesetben csupán arról határozhat, hogy adott szituációban feláll a kispadról. De hogy meddig ül, ülhet rajta, az nem tőle függ. Märcz azzal, hogy nem mondott le, a neki rendelt hatáskörrel nem élt; innentől az elnökség dönt.

ALAPVONAL. A gyengébb nem egyre erősödött. Már nem csak lányos apukák tűntek fel a kispadokon, nem kizárólag tehetségtelen úszók váltottak pótcselekvésként a pólóra, a tribün »háztáji« jellege is megszűnt. Olyannyira, hogy a szombati döntőben – de már kedden, az ausztrálok ellen, a négy közé jutásért – is telt ház, hatezer néző, sőt szurkoló biztatta a csapatot, és senkit nem láttam perecért rohangálni.

ALAPVONAL. Mindez azonban kevés lett volna. Nem vitás, hogy az egyértelműen esélytelenebb, gyengébb félnek erőn felüli, rendkívüli teljesítménnyel kell kirukkolnia, szellemi, lelki, fizikai csúcson kell járnia – de mindez még csak a csoda szükséges, ám nem elégséges feltétele. Dávid emberfeletti diadalához Góliát »emberalatti« produkciója is társul.

ALAPVONAL. Az ezernyi szórakoztató történet mellett a kötet mégsem gegparádé. Sokkal, de sokkal több annál. Ebben az értékzavaros, harsány kisebbségek által tematizált világban különösen. Csendes, eszköztelen, nem érzelgős, de érzelmes kiállás állandó értékek mellett.

ALAPVONAL. Mi választunk térfelet, és mi is kezdünk. Ettől persze még sokszor hibázunk, teljesítünk gyengébben. Mint az a sportoló, aki ezért alkalomadtán megorrol ránk. Ami nála egy pontatlan passz, az nálunk egy pontatlan jelző; ami nála egy kihagyott ziccer, az nálunk egy elbaltázott mondat vagy kérdés.

„Meg sem kell fogadnunk, hogy Szőke Istvánt soha nem feledjük el, ez olyan természetes, mint az, hogy felkel a nap.”

Az életműdíjas Salánki Miklós sokszor álmodik arról, közeleg a lapzárta, és fél oldal még üres.

ALAPVONAL. Elsősorban azonban nem Rapport Richárdnak kellene tisztáznia a viszonyát a magyar sakkozáshoz, hanem Magyarországnak. Ha fontos nekünk a sakk, tartsuk meg legnagyobb értékünket, talán még nem késő. Ha nem fontos, értsük meg, hogy kinőtt minket, ne bánjuk, ne bántsuk, hadd menjen!

ALAPVONAL. Az idén is kalkulálható, ha nem is három, hanem kettő, a végletekig feszült, fordulatos összecsapás, a teljes kézilabdás év méltó lezárása, csúcsra járatása. Általában ez a fő érv mindenféle playoff, ráadás mellett. Az ellenérv pedig úgy szól, hogy mesterségesen gerjesztett izgalom ez, olyan, mintha a maratoni futás mezőnyét 42 kilométerhez érve arra köteleznék, várják be egymást, aztán az utolsó, nem egészen kétszáz méternek veselkedjenek neki egyszerre, hadd szórakozzon a nép.

ALAPVONAL. Itt van ellenben ma délután az MTK–Debrecen és a Puskás Akadémia–Honvéd kettős párviadal. A Honvéd előnye két pont, az MTK-é a semmiből visszatért remény és a nyerhetőbb mérkőzés. Akárhogy is, egyiküknek alá kell szállnia.