Real Madrid: gyakorlatilag megállapodtak az „új Ramosról”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.29. 11:57
Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid megegyezett a Real Zaragozával Jesús Vallejo szerződtetéséről.

Az „új Sergio Ramosnak” tartott karizmatikus védő 18 éves kora ellenére a szezon utolsó 13 mérkőzésén már a feljutásért vívott rájátszás utolsó akadályában elbotló együttes csapatkapitánya volt.

Személyisége mindenkit lenyűgözött a Zaragozánál és a Real Madridnál is, vezetői képességeit pedig mind a pályán, mind azon kívül harsogták, ami nem kis szó egy ilyen fiatal futballista esetében.

Az As értesülése szerint 6 millió euró körüli összeget fizet a „királyi gárda” a labdarúgóért, aki azonban még legalább egy, de lehet, hogy két szezonig kölcsönben a Zaragozát erősítené.

Vallejót a Barcelona, a Valencia, a Villarreal és az Udinese is szerződtetné, de az Onda Cero úgy véli, a madridiak gyakorlatilag végrehajtották az átigazolást. Az As hozzáteszi, hogy a madridi klubelnök Florentino Pérez és a zaragozai César Alierta a héten egyeztet egymással.Az „új Sergio Ramosnak” tartott karizmatikus védő 18 éves kora ellenére a szezon utolsó 13 mérkőzésén már a feljutásért vívott rájátszás utolsó akadályában elbotló együttes csapatkapitánya volt.

Személyisége mindenkit lenyűgözött a Zaragozánál és a Real Madridnál is, vezetői képességeit pedig mind a pályán, mind azon kívül harsogták, ami nem kis szó egy ilyen fiatal futballista esetében.

Az As értesülése szerint 6 millió euró körüli összeget fizet a „királyi gárda” a labdarúgóért, aki azonban még legalább egy, de lehet, hogy két szezonig kölcsönben a Zaragozát erősítené.

Vallejót a Barcelona, a Valencia, a Villarreal és az Udinese is szerződtetné, de az Onda Cero úgy véli, a madridiak gyakorlatilag végrehajtották az átigazolást. Az As hozzáteszi, hogy a madridi klubelnök Florentino Pérez és a zaragozai César Alierta a héten egyeztet egymással.

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
2025.05.31. 18:47
Ezek is érdekelhetik