Bilbao: nem hosszabbítanak Bielsával, Valverde követheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 21:13
A spanyol élvonalbeli Athletic Bilbao labdarúgócsapatának vezetői egybehangzóan úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg az együttes 57 éves argentin vezetőedzőjének, Marcelo Bielsának a szerződését.

A rutinos szakember az elmúlt két idényben irányította a bilbaóiak munkáját, előbb a tizedik, majd a tizenkettedik helyen végzett. Utóbbi idényre azonban már erősen rányomta a bélyegét a gazdasági nehézség. Az együttes kulcsemberei egy éve szinte menekültek, Javi Martíneznek sikerült is tavaly nyáron a Bayern Münchenhez szerződnie, a hosszú ideig mellőzött Fernando Llorentének ez csak idén jön össze, a center a Juventusnál folytatja.

Bielsáról viszont nem tudni biztosat, bár a neve a napokban felmerült lehetséges Real Madrid-edzőjelöltek között is.

Az Athletic vezetői nem sokáig tétlenkedtek, pénteken már tárgyaltak is a 49 éves Ernesto Valverdével. A Valenciától távozó szakember játékosként hat évig állt a klub alkalmazásában, míg 2001–2005 között már a szakmai stáb tagjaként tevékenykedett, előbb másod-, majd vezetőedzőként.

Josu Urrutia klubelnök szerint olyan edzőt keresnek, aki a lehető legrövidebb idő alatt képes integrálódni úgy a klub, mint a csapat életébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik