Barcelona: szinte biztos Koeman távozása – sajtóhír

2021.05.17. 13:46
null
Ronald Koeman a Celta elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapatát irányító Ronald Koeman szerződéséből még egy év hátra van, de a holland szakember jó eséllyel nem tölti ki a szerződését. Csapata vasárnap hazai pályán kikapott a Celta Vigótól (1–2) – a RAC1 rádiócsatorna információi szerint ez megpecsételte Koeman sorsát, 99 százalék, hogy távozik az évad végén.

 

Ronald Koeman tavaly augusztusban vette át a Barcelona irányítását. A katalánok a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében búcsúztak a Paris Saint-Germain ellen, áprilisban azonban az Athletic Bilbao kiütésével (4–0) elhódították a Király-kupát.

A bajnokságban harmadik helyen áll a Barcelona, a bajnoki címre már nincs esélye, és mivel csupán két ponttal előzi meg a negyedik Sevillát az utolsó forduló előtt, a bronzérem is elúszhat.

A legfőbb jelölt Koeman utódjának Xavi Hernández, a klub korábbi legendás játékosa, aki jelenleg a katari al-Szaddot irányítja. A hírek szerint már megkezdődtek a tárgyalások a felek között.


 


 

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
29 perce

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
12 órája

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
13 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15