Barca: újabb játékos távozik, a Real ellen debütálhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 15:56
null
Alen Halilovic a Real Madrid ellen debütálhat (Fotó: Action Images)
Alen Halilovic ügynöke bejelentette, hogy a Barcelona horvát játékosa egy évre a Sporting Gijónhoz kerül kölcsönbe. Ha pénteken megállapodik egymással a két klub, a 19 éves középpályás vasárnap bemutatkozhat új csapatában – a Real Madrid ellen.

 

„Alen találkozott a Sporting Gijón sportigazgatójával, és igent mondott neki –mondta Zoran Stojadinovic, Halilovic ügynöke a Cadena Copénak. – Pénteken Gijónba utazunk, ahol Alen aláírja a kölcsönszerződését. Mindenben megegyeztünk, Alen nagyon elszánt.”

A Sporting Gijón vasárnap 20.30-kor látja vendégül a Realt a La Liga első fordulójában, Halilovic már játszana a mérkőzésen.

A 19 éves labdarúgónak egyelőre nincs esélye bekerülni a Barca első csapatába, ezért több klubbal is tárgyalt a BL-győztes a kölcsönadásról. A Hamburg és a West Ham is képbe került, de Halilovic a jelek szerint Gijónban tölti a szezont.

A Barcelona csütörtökön túladott Pedrón, aki a Chelsea-ben folytatja a karrierjét.

Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01
Ezek is érdekelhetik