Gyász: elhunyt Gálos László Eb-ezüstérmes röplabdázó

I. SZ.I. SZ.
2020.09.12. 17:45
null
Gálos László 1933–2020 (Fotó: Szabó Miklós)
Péntek reggel 87 éves korában elhunyt Gálos László, az 1963-as Európa-bajnoki ezüstérmes és az 1964-es tokiói olimpián hatodik helyezett magyar röplabda-válogatott tagja – közölte szombaton a Magyar Röplabdaszövetség.

Gálos László Baján kezdett röplabdázni, majd szerepelt a TFSE-ben és az Újpesti Dózsában. Játékosként 132-szer szerepelt a magyar válogatottban 1956 és 1964 között – amelynek egy ideig csapatkapitánya is volt –, s ezalatt egy olimpián (1964), valamint két világbajnokságon (1960, 1962) és két Európa-bajnokságon (1958, 1963) szerepelt.

Hatszoros magyar bajnok (1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963), 2-szeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1962, 1964), 1962-ben pedig Bajnokcsapatok Európa-kupája bronzérmes.

Edzőként az Újpesti Dózsa női csapatát irányította, amellyel 1965-ben bajnokságot is nyert. 1965 és 1985 között az Újpesti Dózsa SC szakmai elnökhelyettese volt.

Az 1964-es válogatott tablója – jobbra fent Gálos László (Fotó: Szabó Miklós)
Az 1964-es válogatott tablója – jobbra fent Gálos László (Fotó: Szabó Miklós)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
4 órája

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46