Helyzetjelentés az átigazolási piacról

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 13:06
Címkék
Vége a bajnokságnak és zajlik az átigazolási piac, pontosabban hivatalosan még el sem kezdődött, de a klubok nem várták meg a hivatalos kezdést...

Vége a bajnokságnak és zajlik az átigazolási piac, pontosabban hivatalosan még el sem kezdődött, de a klubok nem várták meg a hivatalos kezdést, már hetek óta adják-veszik a játékosokat. Lássuk, hogy eddig mi minden történt a Rómával és beszéljünk arról is, hogy még mire számíthatunk.

Most már teljesen a miénk

Június 25 volt a határidő a közös tulajdonok felszámolására és a Roma vastagon érintve volt több játékos kapcsán is.

A legfontosabb hír, hogy a Roma megvásárolta Radja Nainggolan játékjogának a hiányzó felét a Cagliaritól. A két klub az utolsó napokig várt a kérdés megoldására, de végül sikerült megegyezni a Cagliarival és Nainggolan most már teljesen a Rómáé.

Egy hosszú és kimerítő tárgyalássorozat zajlott a fővárosiak és a szárdok között, nemcsak Nainggolanról volt szó, itt volt még a tavaly nyáron érkezett Davide Astori és a télen igazolt Víctor Ibarbo kérdése is. Állítólag kezdetben a Roma meg akarta tartani mindhárom játékost, de a belga középpályás árfolyama olyan magasra szökött, hogy Astoriról lemondtak a fővárosiak, akinek úgy tűnik jövőre majd valahol máshol kell folytatnia pályafutását, nem hinném, hogy menne másodosztályba a kiesett Cagliarival és azt sem tartom valószínűnek, hogy a Roma ezek után megvásárolná, állítólag több angol klub is érdeklődik utána.

Isten veled Davide!

Így tehát a Roma és a Cagliari közti megállapodás két játékosra vonatkozik, egyrészt Nainggolan a Rómáé, a Roma által kiadott hivatalos közlemény szerint a "belga ninja" játékjogának a hiányzó fele 9 millió euróba került. Másrészt meghosszabbították Ibarbo kölcsönét a következő szezonra is, a kolumbiai csatár 6 millióért marad jövőre is a fővárosban.

Ugyanakkor az üzlet anyagi vonatkozásai egyáltalában nem ilyen egyszerűek, a sajtóban megjelent hírek szerint a Roma összesen 20 4 millió eurót fizet majd összesen a két játékosért. Ibarbo látszólag méregdrága kölcsöne nyilván része volt Nainggolan megszerzésének. A 6 millió euro csak a kolumbiai kölcsönének az ára, a Rómának van egy vásárlási opciója 8 millióért, 10-ért ha a Roma be fog jutni a BL-be. Nainggolan vételára pedig a különböző bónuszokkal együtt megközelíti a 14 millió eurót, így jön ki a szakértők szerint a 20, potenciálisan 24 millió euró a bónuszokkal együtt.

Ibarbo jövőre is a Rómában lesz.

A Roma másik legfontosabb nyitott kérdése a közös tulajdonok kapcsán Andrea Bertolacci ügye volt a Genoával, amit viszont már sikerült lezárni jóval a hivatalos határidő előtt. A római középpályás látványos fejlődésen esett át Genovában és több érdeklődő is bejelentkezett a játékosért. A Roma végül nemcsak Bertolacci játékjogának a hiányzó felét vette meg a Genoától, hanem leigazolta Iago Falquét, a 25 éves spanyol szárnyat is, aki 13 góljával az egyik legkellemesebb meglepetés volt az elmúlt Serie A-ban.

Bertolacci fél játékjogáért 8,5 milliót fizetett a Roma, Falque pedig 8 millióba került. De ennél az üzletnél is érdemesebb egységesen nézni a két átigazolást, lényeg, hogy a két játékos összesen 16,5 millióba került.

Iago Falque Roma sállal

De úgy tűnik, hogy Bertolacci csak ideiglenesen tért haza a nevelő egyesületébe, az újságok már kész tényként kezelik, hogy a Milan és a Roma megállapodtak és csak idő kérdése, hogy bejelentsék Bertolaccit a Milanba. A "jól értesült" újságok már azt is tudni vélik, hogy a Milan 20 milliót fog fizetni Bertolacciért a Rómának, aki évi 1,5 milliót fog keresni.

A hírnek sokkal nagyobb hitele lenne, ha ugyanezek az újságok, az elmúlt hetekben, nem varrták volna már a Milan nyakába Ibrahimovicot, Kondogbiát, Witselt... Még sorolhatnánk tovább a neveket, de eddig egyik üzletből sem lett semmi és most már Bertolaccival kapcsolatban is nehéz hinni nekik. De ezúttal sajnos/szerencsére (ki-ki döntse el), úgy tűnik, hogy tényleg nem kacsáról van szó, állítólag Berolacci holnap fogja elvégezni az orvosi vizsgálatokat a Milannál.

Üdv Bertolacci és pá Bertolacci!

De a Rómának voltak még érdekeltségei a közös tulajdonokban, Antei a Sassuoloé lett és Barba az Empolié. Stoianért se a Roma, se a Chievo nem tett ajánlatot, tehát a román végleg a veronaiaké lett. Caprarit is elvesztette a Roma, a Pescara jobb ajánlatot tett. Viszont megnyertük a versenyt a Pescarával szemben Politanoért, állítólag 601.000 eurót ajánlott a Roma, szemben a Pescara 600.000-es ajánlatával.

Eddig tartottak a hivatalos hírek, a továbbiakban már csak pletykák vannak, amik nem sokat jelentenek, de talán érdekesek lehetnek.

A Rómának minden bizonnyal el kell majd adnia jó pár játékost, beszéljünk először a kimenő pletykákról. Gervinhót már több hete szóba hozták az Al Jazirával, állítólag a klubok már megállapodtak egymással, de Gervinhoval még mindig nem sikerült megegyezni. A napokban várható valamilyen hivatalos bejelentés.

A milánói kölcsön után, Destro állítólag nem akar visszatérni a Rómába és ha igaz, már be is jelentkezett érte a Monaco. Állítólag a Fiorentina is megkereste a Rómát Destroért, de a firenzeiek kölcsönbe szeretnék a játékost, kivásárlási záradékkal, ami viszont nem felel meg a Rómának. A Monaco és a Roma állítólag nagyjából már meg is állapodtak, 1-2 milliós különbség van, de ez elméletileg nem lehet akadály. Destro még nem bólintott rá az átigazolásra és a Monaco állítólag a hétvégéig adott időt Destrónak, hogy eldöntse mit szeretne.

Holebasz távozásáról is felröppent több pletyka, az egyik szerint egy meg nem nevezett török klub érdeklődik a szélső után, de sokkal hitelesebbnek tűnnek a Watford érdeklődéséről szóló pletykák.

Állítólag Viviani is a távozók között van, személyesen Zamparini, a Palermo elnöke jelentette be a játékos leigazolását.

Viviani a Palermóban folytatja

Természetesen rengeteg pletyka kering a Roma várható további igazolásaival kapcsolatban. Három fronton várják az erősítést: csatár, kapus és szélső védő.

Kapus fronton egymást érték a pletykák, voltak hírek Handanovictól kezdve, Cechen át, egészen Casillasig. Most viszont egyre kitartóbban emlegetik Sergio Romero nevét, egyes hírek szerint Sabatini már meg is állapodott a Samp argentin hálóőrével. Romero ügynöke a hírhedt Mino Raiola és az ő nevének még lesz jelentősége.

A Roma tavalyi gólképtelen szezonja után, talán a csatár neve a legérdekesebb az érkezési fronton. Szó volt Dzekóról, a szurkolók Higuainról álmodnak, a sajtó pedig feldobta Ibrahimovic nevét is (mert, miért is ne?), de a legfelkapottabb név Carlos Bacca volt, a Sevilla kolumbiai csatára. Megint csak "állítólag" Sabatini már meg is állapodott Baccával, a Sevilla viszont következetesen ugyanazt válaszolja a felröppenő pletykákra, szerintük Bacca maradni fog Andalúziában és ha valaki el akarja vinni, annak ki kéne fizetnie a játékos kivásárlási záradékát, ami körülbelül 30 millió lenne.

Carlos Bacca, a divatos csatár, főleg az EL döntő óta.

A másik név, akit elég kitartóan emlegetnek, Romelu Lukaku lenne, az Everton fiatal belga csatára. Állítólag és most ez egy szép nagy, kövér "ÁLLÍTÓLAG", a Roma azért venné meg Romerót a kapuba, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljön Lukakuval, akit szintén Mino Raiola képvisel. Ez a pletyka elég nagy képtelenségnek tűnik, de ne feledjük, hogy tavaly a Roma már leigazolta a szerződés nélküli Emanuelsont, "Raiola kedvéért", akinek utána komoly szerepe volt Manolas leigazolásában. Szóval még semmi és semminek az ellenkezője nincs kizárva.

Lukaku? Tőlem jöhetne ő is.

A szélső védőkkel kapcsolatban, a Torino állítólag többször elhajtotta Sabatiniéket, akik Bruno Peresért érdeklődtek, de Sabatini még mindig nem adta fel a brazilért folytatott harcot. Aki viszont most újra divatba jött a szélen az Adriano a Barcelonából, akinek az ügynöke közölte, hogy a játékos nem szeretné tovább koptatni a kispadot Katalóniában, ha nem fog lehetőséget kapni, inkább elmenne és a Roma már télen felvette vele a kapcsolatot.

Még lehetne folytatni a pletykákat, a sajtó kifogyhatatlan tárházat biztosít, de talán egyenlőre ennyi is elég. Ami eddig tény, hogy 1 új jelentősebb igazolásunk van az elmúlt szezonhoz képest, Falque személyében. Illetve megszereztük Nainggolan teljes játékjogát és meghosszabbítottuk Ibarbo kölcsönét, a többit majd meglátjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik