Paralimpia: Riót megjárt sportolóinkat köszöntötték a Westendben

MTI MTIMTI MTI
2016.09.23. 20:10
A délelőtti minisztériumi és parlamenti elismerések átnyújtása után péntek este a Westend City Center tetőteraszán köszöntötték és díjazták a riói paralimpián szerepelt magyar parasportolókat.

A koncertekkel egybekötött, kötetlenebb ünnepség keretében először az asztaliteniszező Arlóy Zsófiától az úszó Vereczkei Zsoltig név szerint mutatták be a versenyzőket a tetőteraszon összegyűlt érdeklődőknek, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nevében Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár gratulált a sportolóknak. A sportvezető kiemelte: hihetetlenül szerencsésnek érzi magát, hogy a riói paralimpián a versenyzőkkel együtt élhette át a magyar sikereket. Ezután Balog Zoltánt, az Emmi miniszterét idézte, aki szerint Magyarországnak azért van szüksége a bajnokokra, hogy példaképek legyenek a fiatalok számára.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt hangsúlyozta, hogy Rióban a 43 fős csapat háromnegyede, 33 sportoló ért el pontszerző helyezést, illetve egyharmada, 15
versenyző nyert érmet. Kitért arra is, hogy hatan voltak olyanok, akik újoncként, első paralimpiájukról máris dobogós helyezéssel tértek haza, Vereczkei Zsolt pedig az első magyar, aki hét paralimpián is érmet tudott nyerni.

„A szereplés minden előzetes várakozásunkat felülmúlta, hiszen tíz érmet vártunk, és ennek majdnem a kétszeresét, tizennyolcat hoztak haza a versenyzőink” – fogalmazott az elnök, majd emlékeztetett rá: a magyar paralimpiai csapat négy éremmel nyert többet, mint négy éve, Londonban, és összességében a riói minden idők harmadik legsikeresebb paralimpiai szereplése volt.

Ezt követően Prosits Attila, a Westend Üzemeltető és Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója és László Kata marketing igazgató vásárlási utalványokat nyújtott át a 15 riói érmes magyar paralimpikonnak. A paralimpiai bajnok úszó, Tóth Tamás egymillió forint, a második helyezettek 500 ezer, míg a bronzérmesek 300 ezer forint értékû utalványt vehettek át. Minden versenyzőt a legfényesebb érme után díjaztak.

A program a Mary Popkids, valamint az Ivan & The Parazol koncertjével zárult.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
23 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
23 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18