Paralimpia 2016: Csonka András győzelemmel kezdett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.08. 17:35
Az asztaliteniszező Csonka András győzelemmel mutatkozott be a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, a többi délelőtt versenyzett magyarnak kevésbé sikerült jól a debütálás.

A hatfős asztalitenisz-válogatott tagjai közül az egyformán az S8-as kategóriában érdekelt Csonkának, Zborai Gyulának és Arlóy Zsófiának kellett a legfrissebbnek lenniük, mert már helyi idő szerint 9, illetve 9.40 órakor asztalhoz álltak.

A nyitányon Zborai gyorsan 3-0-ás vereséget szenvedett az mezőny legerősebb játékosától, az első helyen kiemelt ukrán Viktor Dudihtól, majd így járt Arlóy is a német Juliane Wolf ellenében, igaz, az ő meccse jóval szorosabb volt, egy szettet be is tudott gyűjteni. A legjobb négybe jutást kitűző Csonka ugyanakkor magabiztos győzelemmel kezdett, 17 perc alatt 3-0-ra verte a hazai közönség előtt szereplő Luiz Filipe Guarnieri Manarát.

„Ilyen magabiztosan talán még egyetlen versenyen sem kezdtem, jól ment a játék - mondta a távirati irodának a magyar játékos. – Este a svéd Linus Karlsson ellen valószínűleg több kell majd, de legutóbb őt is legyőztem, így bizakodó vagyok.”

A korábbi negyedik, ötödik és hatodik helyek után ötödik paralimpiáján éremszerzésben reménykedő Berecki Dezső (S9) egy igazi nagyágyúval, a négy éve egyesben és csapatban is aranyérmes kínai Ma Linnel kezdett, s nem igazán tudta megnehezíteni nagynevű ellenfele dolgát. A vége 3:0 lett „oda".
A kerekesszékes Major Endre (S1) és az S11-es kategóriában címvédő Pálos Péter délután kezdi meg szereplését a Riocentro 3-as Pavilonban, Csonka és Arlóy pedig még az esti programban is asztalhoz lép. A hármas, illetve négyes csoportokból az első két-két helyezett jut majd tovább a kieséses szakaszba.

Az uszodában Illés Fanni (S6) 100 méter háton ötödik, azaz utolsó lett 1:38.64 perces eredménnyel, így nem jutott az esti döntőbe, s összesítésben tizedik helyen zárt. Az előfutamát a kínai Szung Ling-ling nyerte 1:24.66 perces világcsúccsal. Kézdi Réka (S5) 200 méter gyorson 3:36.70-es idővel hatodikként csapott a célba futamában, s ez sem volt elég ahhoz, hogy este döntőt úszhasson. Illés Fannihoz hasonlóan ő is tizedik lett összesítésben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik