Serie A: Reális esélyünk van a bajnoki címre – Giroud

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.27. 11:44
null
Olivier Giroud eddig kétszer volt eredményes az AC Milanban (Fotó: AFP)
Olivier Giroud szerint akár 15 gólt is szerezhet a mostani idényben – nyilatkozta a Telefootnak. A francia csatár az AC Milan bajnoki esélyeiről, valamint a Chelsea-től való távozásáról is beszélt.

 

„Szerettem a Premier League-ben futballozni, de meg kellett hoznom egy döntést. Elmondtam Tuchelnek, hogy az utolsó három hónap nagyon nehéz volt számomra. Egyértelmű volt, hogy távozok, de jó érzésekkel jöttem el. Voltak pillanatok, amelyek jól voltak, olyanok is, amelyek nem, de három fontos címet is begyűjtöttünk” – mondta a Telefootnak a francia támadó.

Giroud arról is beszélt, reális esélye lehet az AC Milannak arra, hogy megnyerje az olasz bajnokságot. „Reménykedem benne, hogy megnyerhetjük a ligát, úgy érzem, reális az esélyünk erre, hiszen vannak minőségi és fiatal játékosaink is. Ez az egyértelmű célunk.” Hozzátette, ha minden mérkőzésen szerepet kap, akkor legalább 15 gólt vár magától az idényben. „Zlatan igazi legenda, úgy érzem, valós verseny alakulhat ki közöttünk” – mondta Ibrahimovicról Giroud.

A francia támadó kilenc év után távozott Angliából, ez idő alatt 372 mérkőzésen léphetett pályára az Arsenalban és a Chelsea-ben, s összesen 144 gólt és 55 gólpasszt jegyzett. A mostani idényben eddig négy találkozón kapott szerepet, és kétszer volt eredményes.

Az AC Milan hat forduló után öt győzelemmel és egy döntetlennel, 16 ponttal a második helyen áll az olasz bajnokság tabelláján, egy ponttal lemaradva az eddig hibátlan Napoli mögött.

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 6 16–2 +14 18
2. Milan 6 5 1 12–3 +9 16
3. Internazionale 6 4 2 20–7 +13 14
4. Roma 6 4 2 14–8 +6 12
5. Fiorentina 6 4 2 9–9 0 12
6. Lazio 6 3 2 1 15–9 +6 11
7. Atalanta 6 3 2 1 8–6 +2 11
8. Empoli 6 3 3 9–10 –1 9
9. Juventus 6 2 2 2 10–10 0 8
10. Bologna 6 2 2 2 9–14 –5 8
11. Torino 5 2 1 2 8–5 +3 7
12. Sassuolo 6 2 1 3 6–7 –1 7
13. Udinese 6 2 1 3 6–8 –2 7
14. Verona 6 1 2 3 11–14 –3 5
15. Sampdoria 6 1 2 3 7–10 –3 5
16. Genoa 6 1 2 3 10–15 –5 5
17. Spezia 6 1 1 4 8–15 –7 4
18. Venezia 5 1 4 3–10 –7 3
19. Cagliari 6 2 4 7–15 –8 2
20. Salernitana 6 1 5 4–15 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik