Roma: 17 millió euró, ötéves szerződés – Kluivert fia aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 19:45
null
Justin Kluivert az előttünk álló szezonban már a Romát erősíti (Fotó: asroma.com)
Az AS Roma labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Patrick Kluivert fia, Justin öt évre aláírt az együtteshez. A olasz klub több mint 17 millió eurót fizetett az Ajaxnak a 19 esztendős, egyszeres holland felnőttválogatott támadóért.

 

A Roma tájékoztatása szerint a két klub 17.25 millió eurós vételárban állapodott meg, amely a játékos és új csapata teljesítményétől függően további másfél millióval emelkedhet. A Roma és az Ajax képviselői abban is megegyeztek, hogy ha Kluivertet a jövőben 25 millió eurónál magasabb összegért adják tovább az olaszok, akkor az átigazolási díj 10 százaléka az amszterdami alakulatot illeti meg – de ez az érték legfeljebb 4 millió euró lehet.

Justin Kluivert öt évre, 2023-ig írt alá a „farkasokhoz”.

Patrick Kluivert tehetséges fia a legutóbbi idényben 30 holland bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett és öt gólpasszt adott, s márciusban bemutatkozhatott a holland A-válogatottban.



Legfrissebb hírek

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik