Videó: harapás és kizárás a bokszmeccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.31. 12:48
Botrányos körülmények között, diszkvalifikációval zárult a szombat éjszaka Liverpoolban megrendezett David Price vs. Kash Ali nehézsúlyú ütközet.

A korábban nagy reménységnek tartott, de sebezhető álla miatt több súlyos kiütéses vereséget elszenvedő, helyi illetőségű Price és veretlen riválisa feszült összecsapást produkált, ami az ötödik menetben csúcsosodott ki.

A frusztráltnak tűnő, a találkozó korábbi szakaszában szabálytalanságért egyszer már megintett Ali a földre birkózta ellenfelét, „bónuszként” pedig még meg is harapta Price-t (ahogy utólag kiderült, valószínűleg már nem először), ez pedig már érhető módon túl sok volt a vezetőbírónak is, aki azonnal diszkvalifikálta Alit, és kihirdette Price győzelmét.

Ali vélhetően súlyos eltiltásra számíthat, illetve a szervezők visszatartják a mérkőzésért járó gázsiját is.


www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30
Ezek is érdekelhetik