RB Leipzig: Egyértelmű szabálytalanság történt a kölni gól előtt – Jesse Marsch

Vágólapra másolva!
2021.09.19. 15:49
null
Jesse Marsch szerint játékosai érzik a nyomást az elmúlt időszak eredményei után (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig nagy meglepetésre csak egy ponttal távozott az 1. FC Köln otthonából, miután a két csapat 1–1-es döntetlent játszott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 5. fordulójában. A mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Jesse Marsch többek között a kölniek véleményes góljáról is beszélt.

 

„Következetesebbnek kell lennünk, főleg ha ennyi helyzetünk van, ráadásul minden megvolt, hiszen harcoltunk és jól játszottunk” – idézte a szombati meccs kapcsán a kicker.de az RB Leipzig vezetőedzőjét. Jesse Marsch hozzátette, az elmúlt időszak eredményei után a játékosai érzik a nyomást, valamint érezhető, hogy nincs meg a kellő önbizalmuk az ellenfél kapuja előtt.

Az amerikai szakember arról is beszélt, hogy a kölniek gólja előtt egyértelmű szabálytalanság történt.

„A találkozó után Simakan elmondta nekem, hogy teljesen megrúgták a térdét, nem kérdés, hogy Mark Uth nem volt szabályos. Én nem láthattam a VAR felvételeit, de úgy gondolom, hogy egyértelmű szabálytalanság történt. Tudom, hogy Felix (Brych – a szerk.)nagyszerű játékvezető, most viszont rossz döntést hozott, és ez nagyon komoly következményekkel járt a végkimenetel szempontjából.”

A mérkőzésen dirigálóFelix Brych a meccs után a német ZDF televíziós csatorna egyik műsorában elmondta, elsőként úgy tűnt számára, hogy szabálytalanság történt a találat előtt.

„Úgy gondoltam, hogy a kölniek támadója szabálytalan volt. A videobíró felvételei azonban meggyőztek arról, hogy a vendégek védője kezdeményezett, ezért beszélhetünk kontaktról a két játékos között. Ezt azonban nem vehetjük szabálytalanságnak, így meg kellett adni a gólt.”

Az RB Leipzig öt mérkőzésen eddig négy pontot szerzett a Bundesliga 2021–2022-es idényében, amivel jelenleg – a vasárnapi mérkőzések előtt – a tabella 13. helyén áll. Gulácsi Péterék legközelebb a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC ellen lépnek pályára szeptember 25-én, szombaton.

NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
1. FC Köln–RB Leipzig 1–1 (0–0)
Köln,
RheinEnergieStadion, 25 000 néző. Vezette: Felix Brych
Köln: Horn – Hector, Czichos (Meré, 31.), Kilian, Schmitz (Özcan, 82.) – Szkiri – Thielmann (Schindler, 82.), Duda, Ljubicic – Modeste (S. Andersson, 68.), Uth (Ehizibue, 68.). Vezetőedző: Steffen Baumgart
RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann, Orbán, Simakan, Gvardiol – Haidara (T. Adams, 85.), Kampl – Nkunku, Olmo (Forsberg, 58.), Szoboszlai (Laimer, 90+3.) – André Silva (Poulsen, 58.). Vezetőedző: Jesse Marsch
Gólszerző: Modeste (54.), ill. Haidara (71.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 4 1 20– 4 +16 13
2. Wolfsburg 4 4 6– 1 +5 12
3. Mainz 5 3 1 1 6– 2 +4 10
4. Borussia Dortmund 4 3 1 13– 9 +4 9
5. Freiburg 5 2 3 6– 4 +2 9
6. 1. FC Köln 5 2 2 1 9– 7 +2 8
7. Bayer Leverkusen 4 2 1 1 12– 6 +6 7
8. Union Berlin 4 1 3 5– 4 +1 6
9. Hertha 5 2 3 7–12 –5 6
10. Hoffenheim 5 1 2 2 8– 7 +1 5
11. Augsburg 5 1 2 2 2– 8 –6 5
12. VfB Stuttgart 4 1 1 2 8– 9 –1 4
13. RB Leipzig 5 1 1 3 6– 7 –1 4
14. Arminia Bielefeld 5 4 1 3– 5 –2 4
15. Mönchengladbach 5 1 1 3 5– 9 –4 4
16. Eintracht Frankfurt 4 3 1 4– 7 –3 3
17. Bochum 5 1 4 4–13 –9 3
18. Greuther Fürth 5 1 4 3–13 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik