Német Kupa: Hertha vagy BVB? Dárdai tudja a végeredményt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 14:15
null
Dárdai Pál biztosra veszi, a Hertha tizenegyesekkel legyőzi a Dortmundot (Fotó: BZ-montázs)
Az utóbbi időben gyengélkedő Hertha szerdán a Borussia Dortmundot fogadja a Német Kupa elődöntőjében. A berlini csapat magyar vezetőedzője, Dárdai Pál már tudja, hogy milyen eredménnyel zárul a mérkőzés, azzal a felvetéssel viszont nem értett egyet, hogy edzői pályafutása eddigi legfontosabb meccse vár rá.

 

A Hertha első csapata eddig kétszer, 1977-ben és 1979-ben jutott be a Német Kupa döntőjébe, de az 1. FC Kölnnel és a Fortuna Düsseldorffal szemben mindkétszer alulmaradt. A fővárosban érthető módon nagy érdeklődés övezi a Dortmund elleni elődöntőt, Dárdai Pál korábban elmondta, akkor sem lenne csalódott, ha csapata százhúsz perc után, tizenegyesekkel nyerne. A magyar szakember a legutóbbi nyilatkozatában még határozottabban fogalmazott.

AUBAMEYANG SÉRÜLÉSE NEM SÚLYOS, JÁTSZHAT BERLINBEN
Pályára léphet Pierre-Emerick Aubameyang, a Borussia Dortmund támadója a Hertha elleni, szerdai Német Kupa-elődöntőben.
A gaboni támadó a Dortmund hétfői edzésén megsérült, néhány perc ápolás után végül lesántikált a pályáról.
A német Bild úgy tudja, hogy a futballista – aki ebben a szezonban 45 tétmérkőzésen összesen 37-szer volt eredményes és 12 gólpasszt osztott ki – sérülése nem súlyos, és pályára léphet csapata szerdai, Hertha elleni Német Kupa elődöntőjében.

„A fejemben már összeállt a mérkőzés forgatókönyve. A rendes játékidőben és a hosszabbításban kiharcoljuk a gól nélküli döntetlent, majd a tizenegyespárbajt hidegvérrel megnyerjük. Öt négyre győzünk. A Dortmundból egy játékos hibázik, míg nálunk mindenki értékesíti a tizenegyesét” – szögezte le Dárdai, akitől megkérdezték, mire alapozza elméletét.

„A szezon kezdete óta csaknem napi szinten gyakoroljuk a tizenegyeseket. Részletes statisztikáink vannak, nemcsak a saját, hanem az ellenfél játékosairól és kapusairól is” – árulta el a szakember.

Ha valóban szétlövésre kerülne sor, a bz-berlin.de szerint a Herthánál Salomon Kalou, Vedad Ibisevic, Vladimír Darida, Fabian Lustenberger, Tolga Cigerci, Marvin Plattenhardt, Alexander Baumjohann és Sebastian Langkamp kerülhet szóba mint potenciális rúgó.

„Ez a meccs képétől és a cseréktől is függ. Az is lehet, hogy a hatalmas nyomás miatt valamelyik játékos nem vállalja el” – mondta Dárdai, aki kijelentette, nem a Dortmund elleni Német Kupa-elődöntő lesz eddigi pályafutása legjelentősebb mérkőzése.

„A legfontosabb összecsapásom az első meccsem volt, amikor a magyar válogatott kispadján ültem a Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Három napom volt összegyúrni a játékosokat. Pontot szereztünk, az volt az Eb-álom kezdete. A Hertha vezetőedzőjeként a Dortmund elleni mérkőzés lesz a legfontosabb, de ez csak egy elődöntő…” – zárta mondandóját Dárdai.

NÉMET KUPA, ELŐDÖNTŐ
Április 19., kedd
20.30: Bayern München–Werder Bremen (Tv: Sport1)
Április 20., szerda
20.30: Hertha–Dortmund (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik