Mától porondon a Bayern és a kihívók serege

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 15:27
null
Ez a kiindulópont. Vajon jövő tavasszal is a Bayern München játékosai ünnepelnek? (Fotó: Action Images)
Péntek este a Bayern München–Wolfsburg mérkőzéssel (20.30, Eurosport2, élő) megkezdődik a német labdarúgó-bajnokság 2010–2011-es idénye. A következőkben röviden áttekintjük, mi történt a holt idény heteiben, és mi várható az előttünk álló hónapokban a csapatoktól, illetve a Bundesliga első két osztályában légióskodó honfitársainktól.

A Real Madrid által elcsábított Sami Khedira és Mesut Özil kivételével a nagyszerű világbajnokságot maga mögött tudó német válogatott tagjai, továbbá hat holland vb-ezüstérmes is a Bundesliga klubjait erősíti, ily módon a nemzetközi érdeklődés is nagyobb a német bajnokság rajtja iránt, mint amekkorát a legutóbbi években megszokhattunk.

Mindenesetre a következő hetekben, hónapokban kiváló alkalom nyílik arra, hogy a gólokban gazdag mérkőzésekkel és a 2006-os világbajnokágra felújított stadionokban kiváló hangulattal szolgáló Bundesliga közelebb húzódjon a legerősebbnek tekintett spanyol és angol bajnoksághoz.

„A Bundesliga egyik különlegessége, hogy a csapatok játékereje között nincs túlságosan nagy különbség. Máshol előfordul, hogy három-négy együttes kiemelkedik a mezőnyből, Németországban viszont ennél nagyobb a mozgástér" – vélekedik Joachim Löw, a Nationalelf szövetségi kapitánya, aki szerint például a Werder Bremen, a Hamburg, a Leverkusen, a Schalke, a Stuttgart és a Wolfsburg is jelentős kihívója lehet a címvédő Bayern Münchennek.

A LEGNAGYOBB ESÉLYES

AZ ÉLVONAL MAGYARJAI

Hajnal Tamás (Dortmund): Egyre nagyobb az esélye, hogy a középpályás még a nyáron elhagyja a Borussiát. A legutóbbi idényben többször sérüléssel küzdő, posztján jelentős konkurenciával szembesülő huszonkilenc éves légiós az idény eddigi tétmérkőzésein a kispadon sem kapott helyet. Tavasszal a Hoffenheim érdeklődött iránta – elképzelhető, hogy ismét bejelentkezik érte.

 

Lőw Zsolt (Mainz): Hosszúra nyúló sérülése miatt január óta nem játszott bajnoki mérkőzést, nem lesz könnyű beverekednie magát a csapatba, ráadásul várhatóan ádáz harcot kell vívnia a balhátvéd posztján a Bochumból újonnan igazolt Christian Fuchsszal.

 

Szalai Ádám (Mainz): Hogy hosszú távon számolnak a támadóval, azt mi sem jelzi jobban, mint végleges szerződtetése a Real Madridtól. Az előző idény végén jelentkező rejtélyes bokasérülése a jelek szerint a múlté, múlt vasárnap a Berliner AK elleni kupamérkőzésen már játszott.

A hagyományoknak megfelelően a Bayern Münchent mindig a bajnokság legnagyobb esélyesei közé sorolják, és mivel a bajorok legutóbb káprázatosan szereplő – német bajnok és kupagyőztes, továbbá BL-döntős – csapatából nem távozott meghatározó játékos, nem tehetünk másképp most sem.

Louis van Gaal vezetőedzőnek legfeljebb a világbajnokság következményei okozhatnak gondot: Arjen Robben sérülés miatt kihagyni kényszerül a szezon első heteit, és nagy kérdés, hogy a vb miatti rövidebb nyári szünet mennyire regenerálta a testeket – no és a nagyszerű dél-afrikai szereplés mennyiben formálta át a fejekben megbúvó gondolatokat...

Van Gaal kellően tapasztalt szakember ahhoz, hogy kezelje az esetleges nehézségeket, és tavaly bebizonyosodott, felettesei is kellően tapasztaltak ahhoz, hogy az esetleges botladozások során se veszítsék el a türelmüket.

Mindenesetre a holland tréner rendelkezésére álló erők lenyűgözőek: tapasztalt játékosok (Robben, Mark van Bommel, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Miroslav Klose, Ivica Olic) éppúgy kéznél vannak, mint ifjú titánok (Thomas Müller, Holger Badstuber, vagy a leverkuseni kölcsönjátékból visszatérő Toni Kroos).

Franck Ribéry külön eset. A francia játékmester sérülésekkel szabdalt idényen, katasztrofálisra sikerült világbajnokságon van túl, no meg nyomja a lelkét a nehezen feledhető, ügyészségi szakaszban lévő franciaországi prostiügy is.

A Bayern nyilvánosan kiállt játékosa mellett, és a vezetőség ellenszolgáltatásképp „csupán" a régi Ribéryt akarja látni a pályán. A játékos tisztában van ezzel, és ígéri, minden úgy lesz, ahogyan főnökei és a szurkolók megálmodták.

A LEGERŐSEBB KIHÍVÓK

Álmodnak persze nagyokat más klubok szurkolói is – több millióan reménykednek például a Bayern trónfosztásában. Akárcsak tavaly, a szakma idén is a Schalkét tekinti legalkalmasabbnak e manőver végrehajtására. Azzal együtt, hogy Heiko Westermann (Hamburg), Kevin Kuranyi (Dinamo Moszkva) és Rafinha (Genoa) személyében fontos csavarok hullottak ki a gelsenkircheni gépezetből. Nagy kérdés, hogy az új szerzemények közül Raúl mennyire öregedett bele az ikon szerepébe a Real Madridnál, illetve hogy a szintén a Realtól hozott Christoph Metzelder dortmundi múltját hogyan emészti meg a Borussiára mint ősi ellenségre fújó Schalke-tábor – vagy inkább hogy a védő miként reagál az esetleges füttyszóra.

A Ruud van Nistelrooyt továbbra is a soraiban tudó Hamburg a már említett Westermannt nemcsak megvette a Schalkétól, hanem máris megtette csapatkapitánynak. Rajta kívül a szerb Gojko Kacsar (Hertha) is jelentős erősítés lehet, megoldandó viszont a Manchester Citybe távozó Jerome Boateng pótlása.

Még fontosabb játékost veszített el a Werder Bremen és a Stuttgart. A Werdernél a Real Madridba igazoló Mesut Özilt kell feledtetni – s a Sampdoria elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtező azt ígéri, hogy ez nem reménytelen. A Werder eddigi legnagyobb vétele a fiatal osztrák gólvágó, az Internél gyökeret ereszteni képtelen Marko Arnautovic.

Az ugyancsak a Realnak aláíró Sami Khedirát elveszítő Stuttgart egyelőre nem gyarapodott nagy névvel – eddig a Bayerntől korábban már kölcsönkapott védő, Georg Niedermeier véglegesítésére fordította a legtöbb pénzt –, ám játékosai az Európa-ligában utolsó perces gólokkal adták tanújelét továbbra is töretlen küzdőszellemüknek.

A szintén a legerősebb kihívók közé sorolt Wolfsburg szolgált az egyik kuriózummal a nyáron: a Twentétől elcsábított Steve McClaren személyében – Németországban felettébb szokatlan módon – angol edzőt igazolt. Simon Kjaer, Arne Friedrich és Mario Mandzukic személyében kipróbált játékosok is érkeztek a „farkasokhoz", és aligha az ő beépítésük jelenti majd a legnagyobb feladatot az egykori angol szövetségi kapitány számára.

Úgy fest ugyanis, hogy a legutóbb Bundesliga-gólkirály Edin Dzekót akarata ellenére tartja meg a klub – már ha az augusztus végéig nyitva álló átigazolási ablakon nem fúj be a szél egy nagyon sok nullás ajánlatot. Vajon a jövőjét többek között a Milanban elképzelő bosnyákot sikerül-e megbékíteni a sorsával?

A LESBEN ÁLLÓK

ÖTEN A 2. LIGÁBAN

Honfitársaink közül öten juthatnak inkább több, mint kevesebb szerephez a német másodosztály (2. Liga) szintén ma kezdődő 2010–2011-es idényében. Az utolsó időszakában Augsburgban mellőzött Torghelle Sándort csatársora oszlopának vette meg a nagy terveket szövögető, a feljutásban már rövid távon reménykedő Fortuna Düsseldorf. Stieber Zoltán is a ligán belül váltott klubot, a fiatal középpályás a kieső Koblenz után most a középmezőnyhöz tartozó Alemannia Aachent erősíti. Dárdai Pál nem csapatot, hanem kényszerűségből osztályt váltott; a 300. német bajnokija felé araszoló középpályás a Hertha gyors feljutása érdekében kívánja mozgósítani gazdag tapasztalatait. A régi berlini harcostársát, a kapus Király Gábort tavaly óta foglalkoztató 1860 München már legutóbb is a feljutásról ábrándozott, s a léc ezúttal sem kerülhet lejjebb. Futács Márkó új arc a német második vonalban; klubja, a Werder Bremen tapasztalatgyűjtésre kölcsönözte ki a támadót az újonc Ingolstadtnak.

 

Az első forduló párosítása. Péntek (18.00): Hertha–Oberhausen, Aachen–Union Berlin, FSV Frankfurt–Bielefeld. Szombat (13.00): Ingolstadt–Augsburg, Paderborn–Erzgebirge Aue. Vasárnap (13.30): Cottbus–Düsseldorf, Greuther Fürth–Karlsruhe, Osnabrück–Duisburg. Hétfő (20.15): Bochum–1860 München

Könnyen lehet, hogy az alábbiakban sorra kerülő két egylet gyorsan elvegyül majd a fenti ötösben, hiszen játékosállománya adva van ehhez. A Leverkusen az előző idényben nagyszerűen – és veretlenül! – haladt, sokáig a későbbi bajnok Bayern sem reménykedhetett az utolérésében, aztán az akkumulátorok lassacskán lemerültek. Az új idényben Toni Kroos már nem tömheti jobbnál jobb labdákkal a legutóbb majdnem gólkirály Stefan Kiesslinget – megteheti viszont ezt a visszatérő tékozló fiú, Michael Ballack!

A Chelsea-től térítésmentesen hazaköltöző középpályás már nem olyan fiatal és stramm, mint amikor nyolc éve elszerződött a Bayertől, de nyilvánvalóan nem a régi fényképalbumokat lapozgatni tért be újra a leverkuseni öltözőbe.

A Dortmundnál továbbra is Jürgen Klopp a vezetőedző, de hogy jelentős átalakulások vannak folyamatban, azt Nelson Haedo Valdez távozása, valamint Hajnal Tamás számunkra aggasztó mellőzése is jelzi. A nyáron szerződtetett két fiataltól, a lengyel Robert Lewandowskitól és a japán Sindzsi Kagavától nem kevesebbet várnak, mint hogy olyan gyorsan sikerüljön beilleszkedniük, mint Lucas Barriosnak, aki első német idényében 19 találattal harmadik lett a Bundesliga góllövőlistáján.

A TÖBBIEK

Az újonc Kaiserslautern viszonylag sokat költve igyekezett úgy igazolni, hogy ne adódjanak kiesési gondjai, és visszafoglalhassa régi jó helyét legalább a középmezőnyben – nagyjából a Theofanisz Gekasszal erősítő Frankfurttal és az Igor De Camargo személyében a belga Standardban nagy megbecsültségnek örvendő játékost vásárló Mönchengladbachhal egy szinten.

A többiek közül a Hoffenheimet és a Mainzot inkább a középmezőnyhöz várják közelebb, tehetséges fiataljaira és Lukas Podolskira tekintettel a Köln is hozzájuk csapódhat, ellenben a Freiburgot, a legutóbb csak csodálatos tavaszának köszönhetően megmenekülő Hannovert és az osztályozón bennmaradó Nürnberget azok közé sorolják, akiknek megelőzésére leginkább esélye nyílhat a Kaiserslautern melletti másik újoncnak. A hamburgi kultcsapatról, a St. Pauliról van szó, amely tizenhárom év után szeretne megkapaszkodni a legjobbak között (nyolc évvel ezelőtt csupán egyidényes villámlátogatásra futotta erejéből). Távolléte során a harmadik vonal mély bugyraiban is kénytelen volt tapasztalatokat gyűjteni. Hogy ezek mire lesznek elegendőek az új kaland során, hamarosan megtudjuk.

BUNDESLIGA, AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA 
PÉNTEK
Bayern München–Wolfsburg 20.30 (Eurosport2, élő)
SZOMBAT
Hoffenheim–Werder Bremen 15.30 (Eurosport2, élő)
Mönchengladbach–Nürnberg 15.30
1. FC Köln–Kaiserslautern 15.30
Freiburg–St. Pauli 15.30
Hannover–Eintracht Frankfurt 15.30
Hamburg–Schalke 18.30 (Eurosport2, élő)
VASÁRNAP
Mainz–Stuttgart 15.30 (Eurosport2, élő)
Dortmund–Leverkusen 17.30 (Eurosport2, élő)
A LEGUTÓBBI VÉGEREDMÉNY 
  1. Bayern München 34 20 10 4 72–31 +41  70
  2. Schalke 34 19 8 7 53–31 +22  65
  3. Werder Bremen 34 17 10 7 71–40 +31  61
  4. Bayer Leverkusen 34 15 14 5 65–38 +27  59
  5. Borussia Dortmund 34 16 9 9 54–42 +12  57
  6. VfB Stuttgart 34 15 10 9 51–41 +10  55
  7. Hamburg 34 13 13 8 56–41 +15  52
  8. Wolfsburg 34 14 8 12 64–58 +6  50
  9. Mainz 34 12 11 11 36–42 –6  47
10. Eintracht Frankfurt 34 12 10 12 47–54 –7  46
11. Hoffenheim 34 11 9 14 44–42 +2  42
12. Mönchengladbach 34 10 9 15 43–60 –17  39
13. 1. FC Köln 34 9 11 14 33–42 –9  38
14. Freiburg 34 9 8 17 35–59 –24  35
15. Hannover 34 9 6 19 43–67 –24  33
16. Nürnberg 34 8 7 19 32–58 –26  31
17. Bochum 34 6 10 18 33–64 –31  28
18. Hertha BSC
34 5 9 20 34–56 –22  24

Európai kupaindulók:. Bajnokok Ligája: Bayern München, Schalke, Werder Bremen (utóbbi selejtezős). Európa-liga: Leverkusen, Dortmund, Stuttgart

Osztályozó: Nürnberg. Kiesett: Bochum, Hertha

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik