K. T. I. 2021.10.22 22:39 Frissítve: 2021.10.23 08:01

Bundesliga: Szalai Ádám visszatért, a Mainz 4–1-re győzött

A Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainz 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán az Augsburg felett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójának nyitó meccsén. A magyar válogatott csapatkapitánya térdsérülését követően ezen a találkozón térhetett vissza a Mainzba: Szalai a 82. percben szállt be, az egy gólja mellé két gólpasszt is jegyző Karim Onisiwo helyére.

 

Onisiwo mérlege gól és két gólpassz az Augsburg ellen (Fotó: AFP)

A Mainz négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után szerzett ismét három pontot, ezzel a tabella hatodik helyén áll. Az Augsburg helyzete kevésbé rózsás, kilenc mérkőzésből csupán egy győzelemmel a 16., azaz osztályozós helyen áll, a legutóbbi négy meccsén csak egy pontot gyűjtött, ráadásul az idényben már harmadszor kapott legalább négy gólt. 

A mérkőzés két hőse Karim Onisiwo és Jonathan Burkhardt volt, előbbi már a 10. percben megszerezte a vezetést a hazai csapatnak, majd a duplázó német csatár mindkét góljánál ő jegyezte a gólpasszt.

A 82. percben becserélt Szalai Ádám szeptember 18-a után játszhatott ismét a Mainzban: a 33 esztendős magyar labdarúgó a Freiburg elleni bajnokin szenvedett térdsérülést, a meccs után meg is kellett műteni, ám három hét rehabilitáció elég volt ahhoz, hogy újfent a társakkal készülhessen. 

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Mainz–Augsburg 4–1
(Onisiwo 10., S. Bell 15., Burkhardt 26., 71., ill. Zeqiri 69.)
Mainz: Szalai Ádám a 82. percben lépett pályára csereként.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 8 6 1 1 29–8 +21  19
2. Borussia Dortmund 8 6 2 22–14 +8  18
3. Bayer Leverkusen 8 5 1 2 21–12 +9  16
4. Freiburg 8 4 4 12–6 +6  16
5. Union Berlin 8 4 3 1 12–9 +3  15
6. Mainz 9 4 1 4 12–9 +3  13
7. Wolfsburg 8 4 1 3 9–10 –1  13
8. 1. FC Köln 8 3 3 2 11–13 –2  12
9. RB Leipzig 8 3 2 3 16–8 +8  11
10. Hoffenheim 8 3 2 3 17–11 +6  11
11. Mönchengladbach 8 3 2 3 10–11 –1  11
12. VfB Stuttgart 8 2 3 3 13–14 –1  9
13. Hertha 8 3 5 10–21 –11  9
14. Eintracht Frankfurt 8 1 5 2 9–12 –3  8
15. Bochum 8 2 1 5 5–16 –11  7
16. Augsburg 9 1 3 5 5–18 –13  6
17. Arminia Bielefeld 8 5 3 4–11 –7  5
18. Greuther Fürth 8 1 7 4–18 –14  1

 

2021.11.27 09:20:17

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A 94. percben szöglet helyett Jovetics és Selke variálni, majd balhézni kezdett, az Augsburg élt a lehetőséggel.

2021.11.20 14:52:15

Német labdarúgás RÁCZ PÉTER, VÉGH JÁNOS

Gulácsi nagy hibájából született az első gól, de a lipcsei védelem amúgy sem működött jól. A vége 2–0.

2021.11.07 14:03:42

Német labdarúgás CSELŐTEI MÁRK

Sztevan Jovetics góljával sokáig vezetett Dárdai Pál csapata, végül azonban nem tudott nyerni.

2021.11.06 17:34:29

Német labdarúgás R. P.

Nkunku góljára Reus még válaszolt, de Poulsen találata lipcsei győzelmet jelentett.

2021.10.30 17:31:15

Német labdarúgás K. T. I.

A vendégek csaknem egy órán át vezettek Poulsen góljával, de a végén, szinte a semmiből összejött az egyenlítés a hazaiaknak.