Bundesliga: Draxler nem bírta a nyomást, majd elment a PSG-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.04. 14:13
Az ESPN meglepő nyilatkozatot bányászott elő a kedden a Wolfsburgtól a Paris Saint-Germainhez szerződő Julian Draxlertől.

A 23 esztendős német világbajnok 2015 augusztusában a Schalkétól a Wolfsburghoz igazolt át. Julian Draxler ennek apropóján akkor azt mondta, azért váltott klubot, mert a gelsenkircheni csapatnál már óriási volt az elvárás vele szemben, amit nem volt képes kezelni.

„Fél éves sérülésből lábadoztam, a visszatérésem után azonnal azt éreztem, hogy a Schalkénál azt várják tőlem, egymagam nyerjem meg a mérkőzéseket – árulta el 2015 szeptemberében Draxler a döntés okát. – Ezen a ponton éreztem úgy, hogy ideje váltanom. Rendkívül nehezen szántam el magam a lépésre, ám meggyőződésem, hogy nem tudtam volna megbirkózni a nyomással és megfelelni az elvárásoknak.”

Mint ismert, Draxler kedden 40 millió euróért a Paris Saint-Germainhez szerződött a Wolfsburgtól. Már csak az a kérdés, a francia gigásznál milyen elvárásoknak kell megfelelnie a szélsőnek, vélhetően nem lesz épp könnyű dolga…

 

Legfrissebb hírek

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
10 órája

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
12 órája

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
15 órája

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Hiába a 90. percben még kétgólos hátrány, pontot szerzett Lille-ben a PSG

Francia labdarúgás
2026.08.28. 23:02

Világbajnok kapussal erősít a Chelsea; kölcsönadta spanyol támadóját a Bayern – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.27. 20:40

Luis Enrique nem tréfál, kötelező pihenőre küldte Ousmane Dembélét

Francia labdarúgás
2026.08.26. 12:39

Dárdai Bence: Minden apró lépés ajándék

Légiósok
2026.08.25. 06:38