Bayern: mindenben megegyeztek, 3 évre ír alá Mané – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2022.06.17. 17:42
null
Úgy tűnik, véget ért Mané liverpooli kalandja (Fotó: Getty Images)
Május vége óta többször is felröppent a hír, miszerint a Liverpool FC szenegáli klasszisa, Sadio Mané nyártól a Bayern Münchenben folytatja pályafutását. Az átigazolási hírekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint immár nincs kérdés, csak a hivatalos bejelentés van hátra.


Az olasz transzferguru pénteki értesülései szerint a Bayern München és a Liverpool már mindenben megegyezett egymással: a bajor klub 32 millió eurót fizet Sadio Mané játékjogáért, de ez az összeg bónuszokkal együtt 40 millióra is nőhet. A szenegáli támadó sajtóhírek szerint már korábban megegyezett a személyes feltételekben a müncheniekkel.

Úgy tudni, az Afrika-kupa-győztes klasszis három évre, tehát 2025-ig ír majd alá, de a szerződésének további részletei még nem ismertek. Az orvosi vizsgálatokra a következő néhány napban kerülhet sor.

Mint ismert, a Liverpool a napokban jelentette be hivatalosan is, hogy szerződtette a Benfica támadóját, Darwin Núnezt, aki Manéhoz hasonlóan csatárként és balszélsőként szerepelt korábbi klubjában. A transzfer másik vonatkozása, hogy ezzel a Bayern (ha nem is ugyanarra a pozícióra) megtalálta a távozni vágyó Robert Lewandowski helyettesét, akinek vélhető klubváltása így felgyorsulhat.

Mané az elmúlt hat év jelentős részében meghatározó tagja volt a Liverpoolnak, 269 tétmeccsen 120 gólig és 48 gólpasszig jutott, emellett többek közt Bajnokok Ligáját, valamint Premier League-et nyert a csapattal.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
8 órája

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
16 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
20 órája

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50