Klublegendák útja – Deák Zsigmond jegyzete

Dárdai Pált kinevezték a Hertha BSC vezetőedzőjének. Frank Lampardot leváltották a Chelsea menedzseri posztjáról. Két hétfői hír a nemzetközi labdarúgás, azon belül a szűk sportági elit háza tájáról. Elsőre nincs köztük összefüggés, pedig van ám, nem kevés.

A legfontosabb az, hogy a nagy globális futballbizniszben néhanapján azért még mindig számít az érzelem, a kötődés, a hagyományok tisztelete. Így kerülhetett e két csaknem egykorú, 44 és 42 éves klublegenda – igaz, különböző fázisban – edzőként is a szakmai csúcsra annál a csapatnál, amellyel összeforrt a neve. Dárdai összesen 297 mérkőzést játszott a berliniek mezében, Lampard 429-et a londoni kékeknél, egyéb különböző csúcsok, statisztikai rekordok is fűződnek a nevükhöz. Ha a foci matematika lenne, két egyenletet vitathatatlanul, letörölhetetlenül felírhatnánk a táblára: Dárdai=Hertha, Lampard=Chelsea.

Ám mivel a foci nem matematika, az említett klublegendák is kiesnek, kiestek időnként a pikszisből, mert bizony kegyetlen az edzősors, avagy mindig az eredmény számít (és a vezetőség diktál...). Dárdai 2015 és 2019 között ült a berlini kispadon, aztán szusszant egyet, majd visszatért a helyi utánpótláshoz, hogy most megint ő lehessen az első csapat remélt megmentője. S nem csak beugró tűzoltó, amely szereptől, egészen pontosan veszélyes skatulyától sokan féltették, de nem szorult bele, hiszen fél helyett másfél idényre írt alá.

Ezzel szemben Lampard a tréneri páternoszteren felfelé helyett éppen lefelé tart. Miután 2018–2019-ben több mint egy évet dolgozott a másodosztályú Derby Countynál, majd megkapta a lehetőséget ott, ahová tartozik. A Chelsea élén töltött másfél év alatt kiderült neki is, hogy az élet nem habos torta, így momentán a Premier League-ben kilencedik gárdát hagy maga után. Vagy épp maga előtt, mert van egy olyan érzésünk, lesz ő még próféta a saját hazájában.

Ami sok hasonlóság mellett fontos különbség, hogy Dárdai Pál magyar. Lamparddal ellentétben nem beleszületett a profi futballba, hanem – korán kirobbanva a kilencvenes évek magyar közegéből – hatékonyan magáévá tette annak alapvetéseit. Mondhatjuk, nehezebb utat járt be a klublegendává válásig, illetve a futballszakmai elitig, mint Lampard. S milyen érdekes, az angol szakember helyére közvetve jöhet egy másik hazánkfia, ha Thomas Tuchel Párizsból Londonba is „viszi magával” Lőw Zsoltot pályaedzőként. Magyarok a nagycsapatok kispadján – már csak a gyepről hiányoznak. Talán nem sokáig.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!