PSG: „A legjobb itthon” – Lőw Zsolt a Balatonon „barikádozta” el magát

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 08:11
null
Franciaországban sajnos azt láttam, sokan félvállról veszik a koronavírust (Fotó: Nemzeti Sport)
A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutó PSG másodedzője, Lőw Zsolt a megnyugtató intézkedésekről és a segítségnyújtásról is beszélt lapunknak.

 

– Egy héttel ezelőtti beszélgetésünk alkalmával elmondta, miután a francia szövetség azonnali hatállyal felfüggesztette a bajnokságot, a Paris Saint-Germain vezetői utasításba adták, néhány napig senki se hagyja el az otthonát. Mi történt azóta?
– Hétfőn közölték, határozatlan ideig továbbra is otthon kell maradnia mindenkinek – válaszolta érdeklődésünkre Lőw Zsolt, a PSG másodedzője. – A klub profin reagált a kialakult helyzetre, nekünk pedig kötelességünk betartani a szabályokat. Sportemberekként példát kell mutatnunk minden téren, ebben a szituációban pláne.

– Megosztható az olvasókkal, hogy nem Párizsban, hanem a Balatonon értük utol?

– Persze, nem titok. Hétfőn, tulajdonképpen az utolsó pillanatban, úgy döntöttünk a feleségemmel, hazajövünk. Franciaországban addigra hatezerre nőtt a fertőzöttek száma, míg ideahaza akkor még az ötvenet sem érte el. Két kislányunk van, Andi a szíve alatt hordja harmadik gyermekünket, úgy éreztem és érzem ma is, itt nagyobb biztonságban vagyunk. Itt születtem, itt élnek a szeretteim, a barátaim, nem utolsósorban pedig megnyugtattak a magyar kormány intézkedései. Most tényleg a legjobb itthon! Franciaországban sajnos azt láttam, sokan félvállról veszik a koronavírust, ezzel is magyarázható, hogy naponta legkevesebb ezerrel nő a fertőzöttek száma. Mivel van összehasonlítási alapom, mondhatom, ami a kormányok rendelkezéseit illeti, Magyarország három-négy hét előnyben van Franciaországgal szemben, egyszerű parasztlogika alapján is jobb nekünk itt. Szerencsések vagyunk, hogy a Balatonon van egy házunk, ahol „elbarikádoztuk” magunkat. Egy héten legfeljebb kétszer akarunk kimenni az utcára, akkor is csupán fél órára, hogy bevásároljunk. Nem megyünk látogatóba, nem fogadunk senkit, ezzel is óvjuk magunkat, egyúttal másokat.

Neymar is beállt a sorba (Fotó: AFP)
Neymar is beállt a sorba (Fotó: AFP)

– Aki szinte éjt nappallá téve a futballpályán tartózkodik, hogyan bírja a bezártságot?
– Az embernek a bizonytalanságban is meg kell őriznie a jókedvét. A gyerekek nem érezhetnek meg semmit abból, hogy „odakint” a félelem az úr. Hol Exatlon-bajnokságot rendezünk, hol horgászunk, amíg az időjárás engedi, kint vagyunk a kertben. Ha bekényszerülünk a lakásba, jön a festés, a rajzolás, a társasjátékozás, a kártyázás. A nagyobbik lányommal, Jázminnal tanulni is kell, aminek megvan az előnye, hogy felfrissítem a matektudásomat… A gyerekek mellett egyébként megtanultam veszíteni. Már az sem visel meg különösebben, hogy az Exatlonban csak harmadik leszek. Igaz, mindössze három induló volt, mert a terhességére tekintettel Andi az időt mérte, illetve videóra vette az eseményeket.

– Ezekben a napokban lehet futballról beszélni?
– Az egyeztetés folyamatos a szakmai stáb tagjai között, ám ezekben a hetekben a sportot felülírja az egészség és a megőrzése – mi most elsősorban nem edzők, hanem hétköznapi emberek, felelős családapák vagyunk. Még csak sejtésünk sincs arról, mikor, milyen körülmények között folytatódhatnak a küzdelmek. Nyilván örülnénk, ha minél hamarabb visszatérhetnénk a pályára, de ebben a helyzetben nem ez a legfontosabb. A szakmáról annyit, hogy a játékosok egyénileg, a tőlünk kapott ajánlások alapján készülnek.

– Neymarnak jelezték, hogy nem ártana csiszolni a technikai tudásán?
– Naná, egész nap dekázik… A klasszisokat nehéz korlátok közé szorítani, nem is áll szándékunkban. Ezért is ajánlottunk nekik edzésterveket. Az erőnléti edző segítségét bármikor igénybe vehetik, ugyanakkor van olyan futballista, akinek saját trénere van, akivel a szünetek idején dolgozik. A lényeg, hogy mindenki szinten tartsa magát.

– Miben bízik?
– Abban, hogy az élet minél előbb visszatér a régi kerékvágásba. A jó hír az, hogy ezért mi is sokat tehetünk. Ha szabad, ezúton is arra buzdítanék mindenkit, hogy kövesse az intézkedéseket. S még van valami! Köszönöm az egészségügyben dolgozók és a különböző szervek fáradhatatlan munkáját. Mindezt nem csak szavakkal szeretném meghálálni, Andival már beszéltünk arról, milyen módon segíthetünk a leghatékonyabban – hamarosan a tettek mezejére lépünk. Ahogyan mi is számíthatunk sokakra a bajban, mások is számíthatnak ránk!

HAZAKÜLDTÉK A BRAZILOKAT
Az As információja szerint a Paris Saint-Germain labdarúgói – a klub ajánlását betartva – ki sem mozdulnak a lakásukból. A spanyol lap újságírójának ugyanakkor feltűnt, hogy Neymar és Thiago Silva sem foglalkozik annyit a közösségi médiával, mint korábban. Kiderítette, a párizsi klub elengedte két brazil játékosát még a szerdai határzár előtt, hogy hazájukban vészeljék át a járvány okozta nehéz időszakot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik