Labdarúgás: a CIES szerint Szoboszlai becsült piaci értéke a 13. legmagasabb a világon

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 13:16
null
Szoboszlai Dominik a 13. (Fotó: Getty Images)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) kigyűjtötte a világ száz játékosát, akik a statisztikai modell szerint a legmagasabb becsült átigazolási értékekkel rendelkeznek. Az első helyen a Real Madrid múlt nyáron szerződtetett angol válogatott támadó középpályása, Jude Bellingham áll, a legjobb magyar, Szoboszlai Dominik pedig az előkelő 13. helyet foglalja el. A lista elkészítésénél azt is figyelembe vették, hogy azok a futballisták, akiknek hamarosan lejár a szerződésük, azoknak az értéke folyamatosan csökken. Ezért találjuk Kylian Mbappét csak a 27. helyen.

 

A tavaly júniusban közzétett listához képest a 100 millió euró felettire becsült átigazolási értékű játékosok száma majdnem a duplájára nőtt (20-ról 39-re nőtt). A 100. helyen álló játékos becsült értéke 71.3 millió euró, 2023 júniusában pedig 53.4 millió euró volt.

A Liverpool játékosa és a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik 138.6 millió euróval a 13., amivel megelőzte például Marcus Rashfordot a Manchester Unitedből és Pedrit az FC Barcelonából.

A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK A TOP 5 LIGÁBAN
SPANYOLORSZÁG: Jude Bellingham (Real Madrid) 267.5 millió euró – az 1. helyen áll
ANGLIA: Erling Haaland (Manchester City) 251.2 millió euró – a 2. helyen áll
NÉMETORSZÁG: Jamal Musiala (Bayern München) 152.4 millió euró – a 9. helyen áll
OLASZORSZÁG: Hvicsa Kvarachelia (Napoli) 115.3 millió euró – a 21. helyen áll
FRANCIAORSZÁG: Kylian Mbappé (PSG)106.2 millió euró – a 27. helyen áll

A CIES LISTÁJA
1. Jude Bellingham (20 éves angol, Real Madrid) 267.5 millió eurós becsült érték (szerződése lejár 2029 nyarán)
2. Erling Haaland (23 é. norvég, Manchester City) 251.2 m. e. (2027 nyara)
3. Vinícius Júnior (23 é. brazil, Real Madrid) 250.3 m. e. (2027 nyara)
4. Rodrygo (23 é. brazil, Real Madrid) 247.9 m. e. (2028 nyara)
5. Bukayo Saka (22 é. angol, Arsenal) 223 m. e. (2027 nyara)
6. Phil Foden (23 é. angol, Manchester City) 195.8 m. e. (2027 nyara)
7. Pablo Gavi (19 é. spanyol, FC Barcelona) 175.4. m. e. (2026 nyara)
8. Julán Álvarez (23 é. argentin, Manchester City) 164.7 m. e. (2028 nyara)
9. Jamal Musiala (20 é. német, Bayern München) 152.4 m. e. (2026 nyara)
10. Martin Ödegaard (25 é. norvég, Arsenal) 150.6 m. e. (2028 nyara)
11. Gabriel Martinelli (22 é. brazil, Arsenal 148.2 m. e. (2028 nyara)
12. Federico Valverde (25 é. uruguayi, Real Madrid) 140.7 m. e. (2029 nyara)
13. SZOBOSZLAI DOMINIK (23 é. magyar, Liverpool) 138.6 m. e. (2028 nyara)
14. Marcus Rashford (26 é. angol, Manchester United) 136.2 m. e. (2028 nyara)
15. Eduardo Camavinga (21 é. francia, Real Madrid) 132.7 m. e. (2029 nyara)
16. Pedri (21 é. spanyol, FC Barcelona) 125.2 m. e. (2026 nyara)
17. Enzo Fernández (23 é. argentin, Chelsea) 123.6 m. e. (2031 nyara)
18. Rodri (27 é. spanyol, Manchester City) 121.8 m. e. (2027 nyara)
19. Darwin Núnez (24 é. uruguayi, Liverpool) 117.6 m. e. (2028 nyara)
20. Florian Wirtz (20 é. német, Bayer Leverkusen) 117 m. e. (2027 nyara)

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
17 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Aranycipő: Gyökeres nem talált be, de maradt az élen

Minden más foci
2025.05.06. 10:17

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02
Ezek is érdekelhetik