FIFA: Lewandowski, CR és a PSG triója is a legjobbak között – jelöltek

CS. M., SZ. E. M.CS. M., SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.22. 17:59
null
A PSG három sztárja is ott van a jelöltek között (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján nyilvánosságra hozta a Best FIFA Football Awards 2021-es jelöltjeit. Íme!

A január 17-én esedékes (virtuális) gálán többek között a legjobb férfi és női játékost, edzőt, valamint kapust is díjazzák. Szintén ezen az eseményen adják át az év góljának járó Puskás-díjat is – immáron tizenharmadszor –, igaz, a szervezet kissé szokatlan módon most azt írta, ennek jelöltjeit kicsit később, a tervek szerint csütörtökön nevezi meg.

A kategóriák díjainál a szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai és a média képviselői (a férfiakat tekintve Magyarországról a Nemzeti Sport munkatársa, Szeli Mátyás) voksolnak, de a szurkolók szavazata is számít, ők a FIFA internetes oldalán jelölhetik meg, kiket láttak a legjobbnak. A szabályok szerint a 2020. október 8. és a 2021. augusztus 7. közötti időszakot kell figyelembe venni. A szavazás hétfőn kezdődött és december 10-ig tart.

Mutatjuk az egyes kategóriák jelöltjeit.

A LEGJOBB FÉRFI LABDARÚGÓ
Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona/Paris Saint-Germain)
Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)
Neymar (brazil, Paris Saint-Germain)
Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus/Manchester United)
Jorginho (olasz, Chelsea)
N'Golo Kanté (francia, Chelsea)
Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund)
Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool FC)
Karim Benzema (francia, Real Madrid)

A LEGJOBB FÉRFI KAPUS

Alisson Becker (brazil, Liverpool FC)
Gianluigi Donnarumma (olasz, AC Milan/Paris Saint-Germain)
Édouard Mendy (szenegáli-francia, Chelsea)
Manuel Neuer (német, Bayern München)
Kasper Schmeichel (dán, Leicester City)

A LEGJOBB NŐI LABDARÚGÓ
Stina Blackstenius (svéd, BK Häcken)
Aitana Bonmatí (spanyol, FC Barcelona)
Lucy Bronze (angol, Manchester City)
Magdalena Eriksson (svéd, Chelsea)
Caroline Graham Hansen (norvég, FC Barcelona)
Pernille Harder (dán, Chelsea)
Jennifer Hermoso (spanyol, FC Barcelona)
Csi Szo Jun (dél-koreai, Chelsea)
Sam Kerr (ausztrál, Chelsea)
Vivianne Miedema (holland, Arsenal)
Alexia Putellas (spanyol, FC Barcelona)
Christine Sinclair (kanadai, Portland Thorns FC)
Ellen White (angol, Manchester City)

A LEGJOBB NŐI KAPUS
Ann-Katrin Berger (német, Chelsea)
Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain/Lyon)
Stephanie Lynn Marie Labbé (kanadai, FC Rosengård/Paris Saint-Germain)
Hedvig Lindahl (svéd, Atlético Madrid)
Alyssa Naeher (amerikai, Chicago Red Stars)

A FÉRFICSAPATOT IRÁNYÍTÓ LEGJOBB EDZŐ

Antonio Conte (olasz, Inter/Tottenham Hotspur)
Hansi Flick (német, Bayern München/német válogatott)
Pep Guardiola (spanyol, Manchester City)
Roberto Mancini (olasz, olasz válogatott)
Lionel Scaloni (argentin, argentin válogatott)
Diego Simeone (argentin, Atlético Madrid)
Thomas Tuchel (német, Chelsea)

A NŐI CSAPATOT IRÁNYÍTÓ LEGJOBB EDZŐ
Lluís Cortés (spanyol, FC Barcelona)
Peter Gerdhardsson (svéd/ svéd válogatott)
Emma Hayes (angol, Chelsea)
Beverly Priestman (angol, kanadai válogatott)
Sarina Wiegman (holland, holland válogatott/ angol válogatott)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik