Aranycipő: CR-nek sokba került a büntető, Niko Lukaku előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.21. 10:18
null
Cristiano Ronaldo a kihagyott büntetője után már „csak” a harmadik helyen áll a versenyben (Fotó: Action Images)
Új társa van az élen Gonzalo Higuaínnak az Aranycipőért folyó versenyben, Jonas a harmadik helyre taszította Cristiano Ronaldót. Nikolics Nemanja újabb két találatával feljött a 16. helyre.

 

A Benfica támadója, Jonas nagyszerű héten van túl, hétfőn duplázott a Tondela ellen, vasárnap pedig a 93. percben eldöntötte a Boavista elleni meccset, így az első helyre lőtte az együttesét.

A „triplájával” együtt is csak holtversenyben állt az élre, miután Gonzalo Higuaín duplázott a Napoli Genoa elleni összecsapásán.

Visszaszorult a holtversenyes első helyről ugyanakkor Cristiano Ronaldo, aki egy büntetőt a léc fölé vágott a Sevilla elleni 4–0-s siker során, és „csupán” eggyel növelte góljai számát.

Az élmezőnyből még Robert Lewandowski tudta – eggyel – növelni találatai számát, a 8. helyről pedig leszorult a Zlatan Ibrahimovic, Eran Zahavi páros, miután Neymar egy, Harry Kane pedig két gólt szerzett az elmúlt héten.

Utóbbihoz hasonlóan Nikolics Nemanja is duplázott, ezzel pedig már 25 gólnál jár, és megelőzte a 16. helyért az Evertont erősítő Romelu Lukakut.

AZ ARANYCIPŐ-VERSENY ÉLCSOPORTJA (2016. 03. 21.)
1. Gonzalo Higuaín (SSC Napoli) 29 x 2 = 58
Jonas (Benfica) 29 x 2 = 58
3. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 28 x 2 = 56
4. Luis Suárez (Barcelona) 26 x 2 = 52
5. Robert Lewandowski (Bayern München) 25 x 2 = 50
6. Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund) 22 x 2 = 44
Lionel Messi (Barcelona) 22 x 2 = 44
8. Harry Kane (Tottenham Hotspur) 21 x 2 = 42
Neymar (Barcelona) 21 x 2 = 42
10. Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain) 27 x 1.5 = 40.5
Eran Zahavi (Maccabi Tel-Aviv) 27 x 1.5 = 40.5
12. Karim Benzema (Real Madrid) 20 x 2 = 40
Iszlam Szlimani (Sporting CP) 20 x 2 = 40
14. Thomas Müller (FC Bayern München) 19 x 2 = 38
Jamie Vardy (Leicester City) 19 x 2 = 38
16. Nikolics Nemanja (Legia Warszawa) 25 x 1.5 = 37.5
17. Romelu Lukaku (Everton FC) 18 x 2 = 36

Legfrissebb hírek

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
Tegnap, 6:28

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Lezárult a verseny az Aranycipőért, mutatjuk a végeredményt!

Minden más foci
2026.05.27. 10:35

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Szöllősi György: Újra lesz Ezüstcipő és Bronzcipő, a legjobb női góllövőket is díjazzuk

Minden más foci
2026.05.22. 14:36

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

Cristiano Ronaldo bánata: bajnokavatás helyett 98. percben kapott gól

Minden más foci
2026.05.12. 22:47
Ezek is érdekelhetik