FIFA: Budapesten született meg a szervezet első jelentős döntése

2009.06.10. 19:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos magazinjának múltidéző rovatában a szervezet első jelentős döntésére emlékszik vissza, amelyet száz éve éppen Budapesten hozott meg a FIFA-kongresszus.
Az 1909-es fontos lépés előzményeként az 1907-ben megalakult Amatőr Futballszövetség (AFA) – a Francia Sportszövetség (USFSA) támogatásával – szeretett volna csatlakozni a FIFA-hoz, ám ezt a szervezet 1908-ban elutasította. A „leszavazottak” 1908-ban létrehozták az Amatőr Futballszövetségek Unióját (UIAFA), amely egyértelmen a FIFA konkurenciája lett. Az említett budapesti FIFA-kongresszuson aztán az olaszok kezdeményezték, hogy a FIFA égisze alatt álló szövetségek csapatai mérkőzéseket játszhassanak az UIAFA országainak klubjaival. Az ülésen hosszas vita alakult ki a kérdésről, majd 7:2 arányban leszavazták azt.A határozat azért nagy jelentőségű, mert ez volt az első olyan döntés, amellyel a FIFA egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy a labdarúgás első számú irányítója legyen.
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az olasz szövetség megvonta a támogatást a FIFA-elnöktől

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 17:08

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00