Ronaldo már csak az év végéig „kínozza magát"?

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 11:25
null
Ronaldo az év végén búcsút inthet a profi labdarúgásnak (Fotó: Action Images – archív)
Pályafutása lezárásán gondolkodik Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok labdarúgója. A Corinthians súlyproblémákkal küszködő támadója az év végéig még „tovább kínozza magát", de nem biztos benne, hogy jövőre is folytatja.

A kétszeres aranylabdás, 33 esztendős Ronaldo a Globo televíziónak adott interjújában utalt arra, hogy akár már az év végén szögre akaszthatja a futballcipőjét.

„Szomorú, mert az egész életem a labdarúgás körül forgott, de egyre közelebb a karrierem vége – mondta Ronaldo. – Tovább kínzom magam, hogy legalább az év végéig folytatni tudjam. Azután majd eldöntöm, hogyan tovább."

A támadó pályafutását végigkísérték a sérülések. Az elmúlt három hónapban újfent pihenőre kényszerült, május eleje óta nem játszott, de a múlt héten már edzett a Corinthians együttesével.

A világbajnokságok történetének legeredményesebb futballistájának 2011 végéig szóló szerződése van a brazil klubbal, s tervei szerint a következő hetekben ismét pályára lép.

„Nagyon keményen harcoltam a súlyproblémák és a sérülések miatti fájdalom ellen. Ezeken a fájdalmakon túllesz az ember. A gond az, hogy hónapokig sérült voltam, és így természetes, hogy jöttek a kilók. Az ideális testsúlyt csak edzés útján lehet elérni" – jelentette ki Ronaldo, aki két héten belül szeretne úja pályára lépni.

Ronaldo nincs csúcsformában
Ronaldo nincs csúcsformában

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20
Ezek is érdekelhetik