Győzelemre játszanak

„Nyerünk” – jelentette ki mellénklépve az egyik helyi televíziós társaság riportere a stadionokban szokásos ismerkedős, tapogatózó beszélgetést mellőzve. Ítéletét arra alapozta, hogy szerda este a Ramat Gan Stadionban nem tét-, hanem felkészülési mérkőzésen találkozik Izrael és Magyarország, márpedig ebben a műfajban a vendéglátó hovatovább világbajnok.

Emberünk a véleményével véletlenül sem maradt magára: hétfőn a Ben Gurion repülőtéren a magyar delegációra – elsősorban azonban az aznap esti Hapoel Tel-Aviv–Beitar Jerusalem (4–0) bajnokin a hazai B-közép által többször megénekelt Pisont Istvánra – várakozó tudósítók zöme ugyanerre az álláspontra helyezkedett, némi kritikát is csempészve mondandójába. A célszemély természetesen Dror Kastan, az izraeli válogatott szövetségi kapitánya, illetve nem is annyira a személye, inkább az általa meghonosított kommunikációs és szakmai stílus került célkeresztbe. Minden idők legeredményesebb izraeli edzője (öt bajnoki cím és öt kupagyőzelem köthető a nevéhez) szűkszavúsága miatt sem tartozik a kedvencek közé, de a válogatottra erőltetett defenzív taktika sem nyerő a szemükben.

A magyar válogatottat viszont nem nagyon tudják hová tenni: néhány labdarúgót ismernek ugyan (Hajnal Tamás, Huszti Szabolcs és Dzsudzsák Balázs nevét emlegették a leggyakrabban), de a csapat potenciálját illetően képtelenek bármiféle közelítő pozicionálásra. Amire az utca embere előszeretettel alapoz (konkrétan a FIFA világranglistájára, amelyen Izrael a 19., Magyarország a 47.), arra az újságírók ügyet sem vetnek, mondván: rossz a pontrendszer, a lajstrom elejének még van némi köze a valós erőviszonyokhoz, a harmincadik hely környékén viszont már elborul az elme…

A pontos tájékozódást persze a körülmények sem könnyítik meg, jelesül az, hogy a mérkőzést megelőző napokban (érthető módon) a televízió, a rádió és az újságok a keddi választásokra fókuszáltak. A voksolás napján a hosszú idő után eső áztatta Tel-Aviv utcáin, tengerparti sétányán röpke sétát tevő magyar válogatott hovatovább tömeget képezett az üres köztereken. A szürke-fehér egyenmelegítős társaságnak a félórányi korzózás volt az első keddi közös programja, amelyet egy hasonló időtartamú videózás, a tavaly novemberi Izrael–Elefántcsontpart (2–2) mérkőzés elemzése követett.

Valamelyest szintén múltidézésként hatott Vaskó Tamás ügyének felemlegetése. A védőt klubja, az olasz másodosztályú Avellino nem engedte el idejében (a FIFA szabályai szerint 48 órával a válogatott mérkőzés előtt FIFA-játéknapon kötelező útjára bocsátani a labdarúgót), Erwin Koeman szövetségi kapitány pedig úgy döntött, hogy a játékosra tekintettel (a sérülés kockázata hatványozottabb), aki hétfő este még pályára lépett soros bajnokiján egyébiránt 4–0-s vereséget szenvedő zöld-feketéknél, eltekint a bevetésétől. Ergo: a labdarúgó maradjon Olaszországban. Az Avellino illetékesei kedden faxüzenetekkel bombázták a válogatott főhadiszállását, felajánlva, hogy repülőre ültetik a védőt, és Izraelbe küldik. A magyar álláspont azonban nem változott – az olaszok szabályt szegtek, az MLSZ jogorvoslatért a FIFA-hoz fordul. A védővel ellentétben a Ramat Gan Stadionban a többiekkel edző Vadócz Krisztián játéka még kérdéses: a spanyol Osasuna légiósa hétfőn Torghelle Sándor társaságában külön gyakorolt, s szerdán dől el, kisebb sérülése ellenére vállalja-e a fellépést.

„Az első olyan U21-es mecscsemen, amelyen kezdő voltam, Izrael ellen játszottunk az MTK stadionjában, és nyertünk – osztotta meg egy Izraellel kapcsolatos élményét Gera Zoltán. – Évekkel ezelőtt magánemberként jártam már itt, futballistaként viszont ez az első utam a Szentföldre. Vártam a mérkőzést, a találkozást a többiekkel, mert a magyar válogatott jó, összetartó közösség.”

Utóbbi kijelentés Gera Zoltán londoni karrierje szempontjából is megfontolásra érdemes, mert a középpályás új klubjánál, a Fulhamnél egyelőre nehezen találja a helyét. Kérdés, a válogatottbeli összetartások mennyire hatnak ki az angliai hétköznapokra, mennyiben segítik a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban.

„A nemzeti csapatnál átélt hangulat megragad bennem, Londonban is segít – ismerteel a szélső. – Egyelőre tapogatózom, én is keresem a választ a miértre, mert fulhames karrierem sajnos nem úgy indult, ahogy azt szerettem, reméltem volna. Nem tudtam még tökéletesen beilleszkedni, pedig eddig minden alkalommal jól jöttem ki a csapatváltásból. Bízom benne, hogy ezúttal is így lesz, csak most valamivel időigényesebb a folyamat. Az első tizenöt meccsen kezdő voltam, de én is éreztem, nem azt nyújtom, amit tudok. Csere lettem, és aki a helyemre lépett, bevált, szóval nem könnyű most bekerülni a csapatba. Csak ismételni tudom magam: szükségem van még egy kis időre, hogy felszabadultan tegyem a dolgom, és kihozzam magamból, ami bennem van.”

A „felemelkedés” egyik haszonélvezője a magyar válogatott lenne, amely ugyancsak megérzi a labdarúgó formájának ingadozását.

„Az izraeli és az albán válogatottat, amely ellen tulajdonképpen készülünk, nem vetném össze, nem mondanám, hogy hasonló stílust képviselnek. Az idegenbeli fellépés, a várható hangulat idézheti a márciusi, tiranai meccsét. Nehéz, de jó teszt lesz a mostani, amelyen cseppet sem mellékes az eredmény, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy a lehető legprecízebben felkészüljünk a tiranai vébéselejtezőre.”

A válogatottnak ott kell nyernie. Ha Tel-Avivban is megteszi, az bónusz.