„Bárkit megverhetünk”
Aki akarta, a délelőtti edzést kö vetően bevethette magát a tatai edzőtábor fitnesztermébe, akinek nem volt kedve a súlyzók emelgetéséhez, kihagyhatta a húszperces ráadást. Magyarország – egyik – legjobb kézilabdakapusa, Fazekas Nándor azok közé tartozott, akik nem „túlóráztak”; nem mintha magyarázkodnia kellett volna emiatt, de döntését azzal indokolta, hogy az efféle tréningek csak lelassítják, márpedig napokkal a világbajnoki rajt előtt ezt nem engedheti meg magának. S hogy a foglalkozást lezáró, „Hajrá, magyarok!”-kal kísért összekapaszkodást követően lehuppant a padra, annak volt még egy előnye: azon melegében nyilatkozhatott lapunknak.
Ismerve a „kórlapját”, elkerülhetetlen a kérdés: hogy van?
Mint mindig, mindenem fáj… – felelte mégis nevetve a hétköznapokon a Gummersbachot erősítő Fazekas Nándor. – Aggódni azért nem kell, mire elkezdődik a viadal, összekapom magam. A bokasérülésem speciel még nem gyógyult meg, és erős a gyanúm, egyhamar nem is fog, de edzés és játék közben nem zavar, így különösebben ez a probléma sem aggaszt.
Jól sejtem, hogy a gyakorlások közötti órákat nem kedvenc hobbijának, a lábtenisznek szenteli?
Az még hagyján, hogy nem lábteniszem, eljutottam odáig, hogy a tréningeket felvezető fociba sem szállok be. Holott nálam jobban kevesen szeretnek futballozni, ám a mihamarabbi regeneráció érdekében mostanság ezt is kihagyom. Ja, a táncot meg végképp elfelejtettem!
Miért, olykor keringőzött egyet Gál Gyulával?
Dehogy, csak vicceltem… Komolyra fordítva: az edzések között elsősorban az ágyban fekszem, ha meg felkelek, megyek kezelésre a fizioterapeutánkhoz, Mezey Csabához.
Ha valakire ráférne a pihenés, az ön: az őszt gyakorlatilag végigvédte a Gummersbachban.
Noha a fáradtság jelei valóban jelentkeztek a szezon végére, cseppet sem bánom, hogy így alakult. Kapustársam, Goran Sztojanovics sérülését követően ugyan egy francia, majd egy bosnyák játékost is igazolt a klub, de egyikük sem tudott kiszorítani, minek következtében legalább harminc meccsen álltam a kapuban. De inkább legyek kimerült, mintsem a kispadon üljek…
Volt már része hasonló terhelésben?
Nem is egyszer! Sőt amikor Németországba kerültem, a Nettelsstedtben egy év úgy telt el, hogy egyedül őriztem a kaput. Amúgy pedig ideje volt, hogy többet védjek, mert az elmúlt két esztendőben jobbára csak epizódszerep jutott nekem a Gummersbachban. Az új edző, Sead Hasanefendic érkeztével szerencsére változott a helyzet, tőle végre bizalmat kaptam, éltem is vele. Azért az jó érzés, hogy tudom: ha egyszeregyszer gyengébben teljesítek, a mester akkor sem cserél le, mert hisz abban, hogy előbb-utóbb elkapom a fonalat. S előbb-utóbb tényleg elkapom.
Ennyit számít önnek a bizalom?
Szerintem minden játékosnak számít.
Akkor úgy kérdezem: az edző vagy a társak bizalma a fontosabb?
Nem hinném, hogy különbséget lehetne tenni. Bár… A szakemberé mégiscsak fontosabb, hiszen ő dönt arról, hogy ki játszik.
Fordítsuk meg a kérdést, egyúttal térjünk rá a válogatottra: Fazekas Nándor mennyire hisz a csapatban?
Nagyon. Talán jobban, mint valaha. Nincs okunk félni, én legalábbis nem tartok senkitől, mert erősek vagyunk. Igaz, ezt bizonyítanunk is kell. Már a csoportkör is nehéznek ígérkezik, hiszen az olimpiai bajnok Franciaország mellett az egyaránt acélosnak tűnő Romániával és Szlovákiával is találkozunk, aztán a folytatás még nehezebb lesz, ám annak az együttesnek, amelyik el akar érni valamit, a legnehezebb akadályokat is vennie kell. Felelősségem teljes tudatában kijelentem: bárkit megverhetünk – de koncentráció, fegyelem és szerencse nélkül bárkitől ki is kaphatunk.
A válogatott legtöbb tagjának a legjobb világbajnoki eredménye a hatodik helyezés még 2003-ból. Mit gondol, ez felülmúlható Horvátországban?
A válaszom még akkor is igen, ha a férfimezőny roppant erős és kiegyensúlyozott. Ezt jelzi, hogy kapásból fel tudok sorolni nyolc csapatot, amely eséllyel pályázik az elsőségre.
Nevesítsen csak egyet.
Magyarország!
