A csapatjátékos

„Azért esett a választásunk Xavira, mert az ő játéka jeleníti meg a leghívebben a spanyol futballt. Nélküle mások lettek volna a labdabirtoklási mutatók, nem folyt volna oly szépen lábról lábra a labda, és vélhetően kevesebb veszély lett volna a spanyol támadásokban” – indokolta meg Andy Roxburgh, a testület vezetője az UEFA technikai elemző bizottságának hétfőn nyilvánosságra hozott döntését, miszerint Xavi Hernández lett az egy nappal korábban befejeződő Európa-bajnokság legjobb labdarúgója.

Mindig eseményközelben a hűséges katalán

Az elemzők elsősorban a saját szemükre, elméleti ismereteikre és gyakorlati tapasztalataikra hagyatkozva határoztak, de akár segítségül hívhatták volna a statisztikát is. A számok ugyanis arról tanúskodnak, hogy Xavi folyamatosan mozgott, ennélfogva állandóan megjátszható volt, csillogtathatta erényeit a kényszerítőzésben, átadásai és beadásai általában megérkeztek a címzetthez, és hogy el ne feledjük: az Oroszország elleni elődöntőben (3–0) ő törte meg a jeget, ő szerezte meg a spanyolok első gólját.

„A mindenes Xavi felnőtt a feladathoz” – olvashattuk az európai szövetség értékelésében, és nekünk tulajdonképpen nincs is más dolgunk, mint megtapsolni a szép futballt és a csapatjátékosi erényeket egyként díjazó választást.

Ha valakire illik a „csupasszív csapatember” jelmeze, az éppen a mindig a játékra összpontosító, magát sohasem előtérbe toló Xavi. Talán még azon sem akadna fenn, ha valaki a jelenlétében csodálkozna rá: „Jé, a Xavi az nem Iniesta keresztneve?”.

Hát nem, most már mindenki tudja. Tagadhatatlan, az elmúlt négy idényben féligmeddig valóban összenőtt a két pöttöm középpályás a Barcelonában, sőt az utóbbi időben a válogatottban is. Ők azok, akiknek fáradhatatlanságára mindig építhet az edző, meg a csapat „piszkos munka” alól mentesített ügyeletes csillaga. Mindig eseményközelben helyezkednek, lótnak-futnak, becsúsznak és indítanak, gyűjtik és osztják a labdát, közben a legszebb latinos mozdulatokkal dajkálják, és ha nagy a baj, gólt is lőnek (hogy a válogatottnál maradjunk: a mostani Eb selejtezői során kettesben nem kevesebbet, mint hetet). A mindig a legjobb külföldi sztárokat magának óhajtó, sőt inkább követelő barcelonai közönség beéri ennyivel egy klubhű katalántól.

Ez az „ennyi” persze nem kevés, lám, még díjazzák is.

Hogy mi van mögötte? Xavi alig tízévesen már a Barcelona utánpótlásában pallérozódott, és amikor „felcseperedvén”, 1998 augusztusában először lehetőséget kapott a nagyok között (ez a spanyol Szuperkupáért vívott – és elveszített – mérkőzés volt), rögtön gólt szerzett. Mire betöltötte a 20-at, U20-as világbajnoki címmel büszkélkedhetett, a Don Balón és az El País egyaránt az év felfedezettjének választotta (1999), már-már alapjátékosnak – de mindenképpen spanyol bajnoknak vallhatta magát az FC Barcelonában. Természetesen nem késhetett sokáig a nagyválogatottba szóló első meghívó sem: José Antonio Camacho 2000 novemberében – immár olimpiai ezüstérmesként – dobta be őt a mély vízbe, azóta több mint 60-szor ölthette magára a nemzeti mezt.

Egy BL-döntő kimaradt, most azt is pótolta

Az évek múltak, az edzők cserélődtek Barcelonában és a nemzeti csapat élén, de Xaviról egyikük sem feledkezett meg. Hogyan is tehették volna, amikor a publikum egyre inkább a kilencvenes évek imádott „pengés robotosa”, Josep Guardiola örököseként tekintett rá? (Aki néhány hete az edzője lett, de ez egy másik történet.) Frank Rijkaard barcelonai edzősködésének első bajnoki címétől (2005) csapatkapitány-helyettesi ranggal is felruházták. Ő pedig tette a dolgát, csak rendkívüli események akadályozhatták meg ebben. Például egy nagyon rosszkor történő súlyos sérülés: 2005 decemberében egy edzésen térdszalagszakadást szenvedett, amire ráment fél éve, nem léphetett pályára például a 2006 tavaszán megnyert Bajnokok Ligája-döntőben.

Kis híján lemondani kényszerült az egy hónappal későbbi világbajnokságról is, ám Luis Aragonés bízott a felépülésében, elvitte Németországba – amit ő nagyszerű játékkal hálált meg.

A gyengébb klubidényt sem rótták fel neki

Az elmúlt hetekben tapasztalhattuk, hogy a spanyolok idős szövetségi kapitánya makacs ember, akit nem egykönnyen térítenek le a maga választotta útról. Így miközben a kiváló formában lévő Raúlt hiába próbálta bekiabálni a spanyol közvélemény a keretbe, magától értetődően fel sem vetődött annak lehetősége, hogy a Barcelonával halvány szezont teljesítő Xavi kimaradjon. Ma már mindent értünk.

Spanyolország 2008-as Európa-bajnoki diadala hétfőtől elválaszthatatlan Xavi alakjától.