Nem futamodott meg!

„Egy próbát mindenképpen meg ér…” – érvelt bevezetésképpen

az ügyvezető, Török József.

Híre ment ugyanis, hogy Tatabányán szabad a vásár, azaz aki jelentkezik, megjelenik, és a szakvezetőség lát benne kurázsit, kék-fehér dresszhez jut – na meg másodosztályú szereplési lehetőséghez.

„Főképp helyi kötődésű fiatalokat várunk” – mutat irányt aztán a volt bányászcsapat vezetője. Építkezésbe fognak, és az alapoknál kezdik; nyílt próbajátékot hirdettek. Mehet boldog-boldogtalan, aki egyeneset tud rúgni a labdába. Török József óvatos, nem akar tippelni, hányan próbálnak majd szerencsét. Mi pedig nem látunk tisztán, hogy komolyan lehet-e venni az ilyen válogatót, és ha igen, a végén kik maradnak.

„Octavio Zambrano ötlete volt az egész” – ismerte el Dajka László szakmai koordinátor. Ebből rögtön következik, hogy az ecuadori vezetőedző marad a tatabányai csapat élén, noha ismert, a tengerentúlról idecsöppenő tréner már többször menekülőre akarta fogni. De nem tette. Pedig bárkit kérdezünk, az az általános vélemény: a felkészült, emberileg szintén makulátlan szakembernek nem itt lenne a helye.

„Szerencséje, hogy nem ragadt rá a magyar gondolkodásmód –

jellemezte a szakvezetőt Dajka László. – átékosként Spanyolországban, majd Svájcban találkoztam hasonló emberekkel. Amióta viszont hazatértem, ő az első, aki ennyire pozitív beállítottságú.”

Ezért aztán nem csoda, hogy Török József mindenképpen maradásra akarta bírni. Győzködni kellett, hogy ne menjen, hiszen lássuk be, a feljutásról (egyelőre) álmodozni sem merő NB II-es gárda irányításában nem könnyű bármiféle szakmai kihívást találni. Hacsak… Hacsak nem cél egy akadémiai utánpótlásképző rendszer kialakítása. Márpedig Octavio Zambrano ilyen téren nem holmi zöldfülű: New Yorkban kellő tapasztalatot gyűjtött már, szülőhazájában, Ecuadorban pedig tehetségkutató kollégiumot működtet.

S immár Tatabányán is valami hasonlóra készül.

„Octavio Zambrano mindenképpen Európában akar dolgozni – mondta róla Dajka László. – A futballért él. Nincsenek anyagi gondjai, nem mondható, hogy megélhetési edző lenne. Igaz, ha olyan ajánlatot kapna, amely garantálná az előrelépését, akkor nem zárkózna el a tárgyalásoktól, de az akadémiát itt akarja elindítani, s csak akkor távozna, amikor az már nélküle is működne.”

A nagyra törő tervek hallatán felvetődik a kérdés: lehet, hogy kapóra jött a kiesés a tatabányaiaknak?

Hiszen a másodosztályban új alapokra, új állományra lehet építeni a munkát, vagyis az eddigiektől eltérő irányvonalat határozhatnak meg – kényszerből.

„Minden az anyagiakon múlik – sajnálkozott Török József. – Évek óta nincsen tartozásunk, nincs peres ügyünk, mégis hiába keresünk tőkeerős tulajdonostársakat a csapat mellé.”

Az ügyvezető gondjait szaporítja, hogy a stáb összetétele is bizonytalan még. Dajka László – aki amellett, hogy szakmai koordinátor, az NB III-as Dabas vezetőedzője is – egyelőre nem döntött: „Az új feladatok egész embert kívánnak tőlem. Ha úgy határozok, hogy maradok Tatabányán, fel kell adnom a dabasi munkámat. Ezért aztán néhány nap gondolkodási időt kértem.”

Megkapta, ahogy a Tatabánya is a lehetőséget – az újrakezdésre.