Megyei rangadó lett a Rákospalota–Győr
Szomorú tény: Sopronban már a III. félidő sem olyan, mint korábban megszokhattuk. Persze az elsővel és a másodikkal szemben is lehetnek fenntartásaink, ha abból indulunk ki, hogy a soproni élvonalbeli futball valójában megszűnt.
De maradjunk a III. félidőnél, amelynek persze köze sincs a sporthoz, hacsak a söröskorsók rendületlen emelgetése nem számít annak. Az így elkeresztelt vendéglátóegység, magyarán szurkolói kocsma egyutcányira van a városi stadiontól.
Gyula, a sokat tapasztalt főnök ottjártunkkor csinos lányoknak engedte át a söntést, és gyér létszámú társaságban kortyolgatta sörét. Háromnegyed órával a kezdő sípszó előtt nyoma sem volt annak, hogy utcasaroknyival odébb NB I-es mérkőzést, vagy ahogy elterjedt, „megyei rangadót” rendeznek.
„Tessék körbenézni – mutatott csalódottan a füstös helyiség távolabbi asztalai felé Gyula, és valóban, egy-egy ember könyökölt csak rajtuk. – Évekkel ezelőtt még telt ház volt minden meccs előtt, aztán lassan elmaradoztak az addigi törzsvendégek.”
Soproni csapat híján a REAC próbál – kényszerből – otthonra lelni a városban, és szándékát még azzal is nyomatékosítja, hogy a kaméleont meghazudtoló módon cseréli sárga-kék színét pirosra és fehérre.
„Akadt olyan is, aki a Nyíregyháza ellen negyvenöt percig azt hitte, hogy a REAC a Szpari” – nevetett egy negyvenes italozó férfi a pultnál…
„Szimpatikus, amit a REAC csinál – vette vissza a szót Gyula, majd csóválni kezdte a fejét. – De a Győr elleni csata túlzással sem nevezhető megyei rangadónak, a helyi B-közép tagjai sem mennek ki a meccsre. Félnek, mit kapnának a győriektől.”
No csak, pofonokat?
„Dehogy! Cikizést!” – vágta rá Gyula.
Bizony, kritikus győri hangokból hallatszott elég a lelátón. A szomszéd várból lehettek vagy kétszázan, emiatt máris kiemelt kockázatú lett az összecsapás. Ötven sárga mellényes biztonsági ember, valamint hatvan Győrből, illetve Budapestről átvezényelt rendőr teljesített mellettük szolgálatot. Mégsem az ott feszítő sorfal csendesítette el őket, hanem a REAC gólja.
A félidőben aztán erőre kaptak a hazai ultrák is: a két tábor párbeszéde aligha tűri a nyomdafestéket, nagyobb sportszerűtlenségre aztán az – úgymond – helyi erők ragadtatták magukat, amikor görögtüzeket hajítottak a pályára („jutalmuk” fokozott rendőri felügyelet lett).
Az epizód után az ETO jött tűzbe fanatikusai támogatásával: fordított, majd hogy a másik oldalnak se legyen rossz napja, a REAC egyenlíteni tudott. A mérkőzést látva bebizonyosodott: mindegy, ki van a pályán, és mi az eredmény, a Sopron–Győr ellentét sohasem hagyja hidegen az érintetteket.
