A szerbek ünnepelhetnek

Nem kis teher nyomta a már né hány csatát megélt húszesztendős, és egy huszonkét éves, de kevésbé tapasztalt teniszező vállát magyar idő szerint vasárnap reggel a Rod Laver Arenában. JoWilfried Tsonga nyolcvan év után az első francia férfi versenyző lehetett volna, aki győz az Australian Open egyesfináléjában (Yannick Noah 1983-as Roland Garros-diadala óta hazája első Grand Slam-trófeáját szerezhette volna meg), míg szerb teniszező sohasem diadalmaskodott még egyesben a négy nagy torna valamelyikén – Novak Djokovics csak azért nem lett a történelem első szerb GSgyőztese, mert honfitársa, Nenad Zimonjics a kínai Szun Tien-tien oldalán néhány órával előtte megnyerte a vegyes párost.

A kezdésnél kiderült, mindkét játékos valóban izgul egy kicsit. Előbb Tsonga veszítette el saját adogatójátékát nevetséges hibák következtében, majd ugyanígy járt Djokovics is. Sőt a korábban még ATP-tornán sem diadalmaskodó francia nyugodott meg hamarabb, a szettveszteség nélkül a fináléig menetelő szerbnek igencsak küzdenie kellett adogatójátékaiért – bréklabdát is hárított. Első szervái nem jöttek be úgy, mint az elődöntőben Roger Federer ellen, és az alapvonalról is többet hibázott, mint a valamivel magabiztosabb Tsonga. Más kérdés, hogy a Muhammad Ali-hasonmás sem tudta megközelíteni elődöntőbeli játékát: míg például a Rafael Nadal ellen bemutatott röptéi nyomán szentségtörő módon már-már Pete Sampras jutott az ember eszébe, most nem egy labdája landolt a hálóban. (Idegességét az is mutatta egyébként, hogy míg a négy között – legalábbis amikor a legjobban ment neki a játék – szinte le sem lehetett törölni arcárol a szomorkás, de határozott játékmackó-arckifejezést, most minden érzelmet egyből le lehetett olvasni róla.) Ez azonban nem jelentette azt, hogy rossz lett volna a meccs: a hibák mellett sok volt az ötletes megoldás, a szemkápráztató elütés is. 5:4-ig mindenki hozta a saját adogatójátékát, akkor viszont Tsonga ihletett állapotba került: Djokovics összes labdáját befutotta, bréklabdáját pedig egy utánozhatatlan átemeléssel értékesítette – nem sokan hitték volna, hogy az első szett a franciáé lesz.

A második felvonásban Djokovicsnak továbbra is dadogtak kissé az első szervái, de elkezdett jóval agresszívebben és pontosabban teniszezni, egyre inkább a vonalakat célozta meg, és bátran futtatta Tsongát jobbra-balra. A francia ezúttal nem tudott úgy fellépdelni a hálóhoz, mint Nadal ellen, s többet hibázott, mint az egyetlen bréklehetőségét kihasználó ellenfele. Az utolsó játékban már beleérni sem tudott ellenfele szerváiba, így Szerbia büszkesége 6:4-gyel kiegyenlített.

Innentől nyeregben is érezte magát, olyankor pedig nem sokan tudják megállítani. A harmadik felvonásra összeálltak a szervái is, miközben ellenfelén látszott, még nem heverte ki az elveszített előző játszmát, aminek megfizette az árát: mire magára talált, szinte elúszott az újabb szett is. 5:3-as hátrányban ugyan összesen hat játszmalabdát hárított a francia, de végül így is elbukta a játszmát.

A kissé mackós alkatú (ehhez képest szélvészgyors) francia ettől végre összekapta magát, és ismét úgy teniszezett, ahogyan az első szett derekán. Adogatóként irányította a labdameneteket, és alig engedélyezett pontot Djokovicsnak, miközben a szerb kissé küszködött ugyan saját szerváival (mellesleg ápolni is kellett egy kisebb húzódás után), de azért hozta magát – bréklabda nélkül jutottak el 6:6-ig a fiúk. A rövidítésben kiütközött Djokovics nagyobb rutinja és tökéletes koncentrációja – a szerb nem véletlenül nyer meg átlagban tízből hét tie-breaket. Tsongának a legrosszabb pillanatban remegett meg a keze. Két könynyű elütést hibázott, majd egy kettős hibával végképp lemondhatott egyenlítési álmairól: 5–1ről Djokovics nem szokott rövidítést veszíteni. Most sem tette: egy pontot még engedélyezett Tsongának, de a francia újabb hibája után boldogan dobhatta a földre magát – hazája, Szerbia első egyéni Grand Slam-győztese lett.

Aztán hamar felkelt, kezet rázott és összeölelkezett a láthatóan csalódott Tsongával, majd letérdelt, és megcsókolta a Rod Laver Arena borítását. Nagy tettet vitt véghez: 13. Grand Slamtornáján már diadalmaskodni tudott (mellesleg Stefan Edberg 1985-ös sikere óta ő a legfiatalabb melbourne-i bajnok), ráadásul mindössze egy szettet veszített közben. Nem is akármilyen sorozatot szakított meg: pontosan három év óta ő az első GS-bajnok, akit nem Roger Federernek vagy Rafael Nadalnak hívnak. Játékát, önbizalmát és fejlődésének ütemét elnézve pedig arra is nagy összegben mernénk fogadni, hogy nem ez lesz az utolsó Grand Slam-győzelme.

A Marija Sarapováról szóló írásunk a 14., eredmény a 18. oldalon