A négyéves kisfiú csak állt kerek, csodálkozó szemekkel. Választania kellett, de azt sem tudta, mi közül. Genito, a Honvéd mozambiki középpályása és felesége kicsit későn vitte a gyereket beiratkozni az óvodába, és ott már csak két jel volt szabad: a szánkó és a fenyőfa.
Soha életükben nem láttak még szánkót, sem fenyőfát.
Genito 2004 nyarán érkezett Budapestre. Fogalma sem volt róla, merre van ez a város, ez az ország, meg kellett keresnie a térképen, de arra gondolt, hogy ez is jó lehetőség, hogy megmutassa magát Európában.
Ideje is volt, hogy kipróbálja magát, hiszen már nem számított zsenge korú labdarúgónak. Elmúlt huszonöt éves, ha még vár, talán örökre Mozambikban ragad. Korábban hívták többször is portugál klubok, de ő mindegyik ajánlatra nemet mondott, mert be akarta fejezni a főiskolát.
„Nálunk a tanulás nagyon fontos szempont volt – emlékszik vissza a gyerekkorára. – A családunk és az a környék, ahol felnőttem, nem számít sem szegénynek, sem gazdagnak, és a boldogulás lehetőségét a szülők a tanulásban látják. Ezért végeztem el a számítástechnikai főiskolát Maputóban, igaz, a diplomához még le kell tennem egy vizsgát, amelyre akkor éppen a magyarországi szerződés miatt nem kerülhetett sor, de a nyáron ez is meglesz.”
A kis Genito tehát szorgalmasan tanult, és közben, ha csak tehette, focizott, mégpedig titokban. Az édesapja, aki egy cég vezetőjének titkáraként dolgozott, eltiltotta a játéktól, mert a futball szerinte olyan métely, amely eltereli a gyerekek figyelmét az iskoláról, és nézetét sok más szülő is osztotta. Az utcák közötti bajnokságban a gyerekek azért rúgták mezítláb a labdát, mert otthon nem kaptak cipőt, nehogy játszhassanak. Ám ez természetesen nem jelenthetett akadályt, és amikor Genito tizenkét éves lett, egy kerületi klub, a CD Matola kiválasztotta, és igazolta is. Ez is titokban történt, csak a legidősebb bátyja – Genitóék tízen vannak testvérek, hat fiú, négy lány, sorrendben ő látta meg ötödikként a napvilágot – tudta, hogy az öcsi rendszeresen edzésekre és meccsekre jár. Csak öt évvel később, amikor a Club Deporto Maxaquene szerződtette, akkor mondta meg az édesapjának, hogy mivel tölti szabadidejét.
„Azt felelte, hogy miért nem mondtam el korábban, nem lett volna kifogása, de tudom, hogy ha nem tartom titokban a futballt, megakadályozta volna – mondja most Genito mosolyogva. – Akkor viszont már tizenhét évesen profi szerződés lapult a zsebemben, és így azt tehettem, amit jónak láttam.”
Már akkor is a középpályán szerepelt, és évről évre egyre biztosabb lett a helye a csapatban, amellyel 2003-ban bajnoki címet szerzett, és időközben a válogatottban is többször pályára léphetett, jelenleg 38 mérkőzésnél tart. Európát nemigen ismerte, korábban csak Portugáliában és Olaszországban járt, ezért aztán nem csak a pályán jelentett nagy kihívást a magyar szerződés.
Az első gondot a nyelv jelentette, órákra nem járt, de a csapattársaktól rengeteget tanult, és ma már mindent ért, kimondottan jól is beszél magyarul. Nyáron érkezett, és bár mondták neki, lesz itt majd tél is, amely roppant hideg, nem hitte volna, hogy annyira megszenvedi az első fagy érkeztét.
Nem vágyik el mindenáron Kispestről, ahol barátokra talált, és ahova még másfél évig szerződés köti. A vágyairól szólva meglepő módon azt mondja, szeretné egyszer világbajnokságon látni Magyarországot. Kis szünet után vigyorogva hozzáteszi: és a csoportban Mozambik legyen az egyik ellenfele a magyar válogatottnak.
Ebben meg is állapodhatunk.