A játék örök, az idő áll

Húsz esztendeje, éppen a hatva nadik születésnapján, miközben valamennyi meghívott nem győzte kiemelni, hogy az energiája, a külleme mennyire meghazudtolja a korát, a fülembe súgta: „Jó ezt hallani, már-már el is hiszem, amit mondanak, így viszont igazán el kell gondolkoznom azon, mi is vagyok én: biológiai csoda vagy optikai csalódás…?”

Azóta eltelt két évtized, ám a kérdés megválaszolatlan. Ami természetes, hiszen elég, ha csak bemutatkozik a néhány nappal 80. születésnapja előtt a NOB honlapján minden idők legjobb vízilabdázójának kikiáltott legenda: „Gyarmati Dezső vagyok…”, s aki már látott vizet és labdát együtt, máris rávágja: „Vízilabda!”.

Ő a sportág. Benne koncentrálódnak a nagy elődök, s a mai klasszisok mind, áll, mint a világítótorony a tengerben, tájékozódási pont, viszonyítási alap. Ha igaza van, ha nincs, érvei vannak, logikus okfejtése, a véleménye figyelmen kívül hagyhatatlan. Megkerülhetetlen.

Mondható, hogy ő a sportág Nagy Öregje, de a jelzőt visszautasítaná, a korára való utalás pedig sértené – a szellemét.

Azt, hogy amit nem tud a vízilabdáról, azt nem is érdemes tudni, milliószor leírták már, fontosabb, hogy amit tudott, tud, az csak az övé.

A hatvanas évek elején, egy Dózsa elleni derbin észrevette, hogy Lukász Marcell indítást várva kiúszik kapujából, mire a saját kapuja elől, vagy huszonöt méterről lőtt gólt. Pályafutása vége felé svédcsavarral dobta a négymétereseket (találatarány: 95 százalék!), megengedhetetlen különcségnek, póznak minősítették a megoldást, pedig ésszerű oka volt: „Annyira fájt már a vállam, hogy a kapuval szemben el sem tudtam volna dobni a labdát…”.

Háromszor volt olimpiai bajnokcsapat tagja, egyszer a szövetségi kapitánya. Aranycsapatot jegyez, megajándékozta a nemzetközi mezőnyt Faragó Tamással, Csapó Gáborral, Horkai Györggyel, Gerendás Györgygyel, Sudár Attilával, tudta, hogyan hozza ki a legtöbbet a rutinos klasszisokból, Molnár Endréből, Szivós Istvánból, Sárosi Lászlóból, Konrád Ferencből. És sorolhatók még az adatok, a tények, amelyek csak megerősítik: ő a vízilabda.

A játék.

Örök, tehát kortalan.

Rögzítsük az ünnepelttel együtt, hogy nyolcvan év, elvégre az adminisztráció korát éljük, és lépjünk tovább.

Ő természetesen szerelmetes Csaszijából nézve a világot, a medencében labdázókat lesve.