Szinte nincs bírói ítélet, amit ne kommentálna ordenáré stílusban, ha igaza van, ha nem, s külön históriája van sportszerűtlen megnyilvánulásainak. Legutóbb a Fradi játékosaként is beszólt saját edzőjének, Gellei Imrének (ő ezt még évtizedes rutinnal kezelni tudta), majd most legújabb csapatánál, a Paksnál nemcsak a bírót, majd saját mesterét küldte el a maga (nem irodalmi...) stílusában, hanem csapata egyik szurkolóját is (akiből él – elvileg). A drukkert meg is akarta verni.
Nos, ezek után a sportban úgy általában sem lehet helye. Amikor a Tököli Attilánál lényegesen nagyobb futballista, Eric Cantona veszítette el hasonló módon a fejét (pedig ő a Manchester Unitednél a közönség kedvence volt...), és támadt rá egy drukkerre, az gyakorlatilag derékba törte a francia zseni karrierjét. Még Mészöly Kálmánra is össztűz zúdult, amikor a róla, a szövetségi kapitányról készült riportfilmben hallható-látható volt, amint csapata gólja után kiszól az őt kritizáló nézőnek: „Most ugassál...!” De, könyörgöm – bár ez sem lehet mentség – ezek világklasszis futballisták voltak, míg Tököli Attila mindig azonnal csődöt mondott, ha nemzetközi mezőnyben kellett (volna) bizonyítania a lassan már két évtizede hangoztatott tehetségét.
De nem, nem is erről van szó. Teljesen mindegy, hogy milyen tudású játékos, akkor sem viselkedhet így, mint mondtam, még a BLSZ IV-ben sem, pedig ott biztosan száz gólt rúgna meccsenként. De kit érdekel ez, amikor viselkedésével lejáratja csapatát, és kiállításaival még társait is sújtja és demoralizálja?
A baj ott van, amikor egy serdülőedző először nézi el a partjelzőre legyintést vagy a nagyképű beszólást, csak azért, mert „amúgy olyan ügyes kis gyerek ez”. Ügyesnek talán ügyes, de sportoló, sajnos, nem lesz belőle. És, Attila, ez akkor is így van, ha most „anyázol”, és a szemétkosárba vágod az újságot.
SZÖLLŐSI GYÖRGY
Legfrissebb hírek
