Tört a bal? Üss jobbal!

Az amatőrökre jobban vigyáznak a szabályok Az amatőrökre jobban vigyáznak a szabályok

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az athéni olimpia idején felméréseket készített az egyes sportágakban előforduló sérülésekről, és a vizsgálat néhány megdöbbentő adattal szolgált. Például: agyrázkódás a vízilabdameccsek 30 százalékán történt, a szorítóban viszont ez az arány öt százaléknál kisebb volt! Ami csak részben köszönhető a fejvédőnek, amelynek az 1992-es olimpián való bevezetése előtt 16 százalék volt az agyrázkódás előfordulása, azaz az igazán megrendítő ütés. Az amatőrökre tehát nagyon vigyáznak – ha maguk is hagyják.

„A 2004-es játékokon az egyik egyiptomi versenyző törött karral (!) nyert meg több mérkőzést, így jutott el a nyolcaddöntőig. Ez azért is kirívó eset, mert a sérülések később kezdenek el fájni, így az egyiptomi fiú napokon át nagy kínok közepette bokszolt” – emlékszik vissza dr.

Jákó Péter, a magyar ökölvívóválogatott orvosa, aki emlékei között kutatva egy igazán magyaros esettel is szolgált: „1936ban, Berlinben Harangi Imre felrepedt szemöldökkel állt ki az olimpiai döntőre. Akkoriban még engedélyezett volt a fedőkötés, Harangi pedig annak érdekében, hogy az ellenfél ne tudja, hol van a sérült, gyenge pont, mindkét szemöldökét leragasztotta. Nyert is” – mondja dr. Jákó, aki szerint a sérülések 90 százaléka a fejen keletkezik.

„A szem környéke a legveszélyeztetettebb. A felrepedt bőrből a szembe csorgó vér akadályozza a térlátást, ami további hátrányt jelent. A szem a párnázott kesztyűnek köszönhetően ritkán sérül meg közvetlenül, inkább a különálló, kis felületű hüvelykujjtól – gondoljunk csak Balzsay Károly sérülésére. Ott is az edzőpartner hüvelykujja nyomta meg Karcsi szemét, amelyet később operálni kellett.”

Parkinson-kóros tünetek

A profiknál a sokkal több menet és a kevesebb védőfelszerelés miatt jóval több a sérülés – és a szóbeszéd is. Például arról, hogy a sok ütést kapó bokszolóknak öregkorukra krónikus idegrendszeri, agyi panaszaik lesznek. Korábban, főleg az amerikaiaknál kimutathatóak voltak Parkinson-kórra utaló tünetek – tipegés, kézremegés, szegényes mimika – mint Muhammad Ali esetében. Arra viszont nincs bizonyíték, hogy az ő és a többiek betegsége is a kapott ütésekre vezethető vissza.

Azért a támadó, a fölényben lévő versenyzőnek is van mitől tartania. A kézsérülés nagy gond, már csak azért is, mert a kesztyű nem vérzik, nem dagad meg, elrejti az egyre megviseltebb kezet. A versenyző a saját felelősségére tovább üthet a beteg ököllel, ezt tette legutóbb a sérült ujjú Vladimir Klicsko is. Az ukrán óriás megvédte IBFövét mumusa, az amerikai Lamon Brewster ellen, hogy aztán őszig kezeljék sérült balját. Nem mindig az ujj-, kéz- vagy karsérülés, illetve -törés a legnagyobb gond, inkább az edzéseken bevitt ütések ezreinek tudható be a kialakuló és elhúzódó ízületi gyulladás. Pedig egykor a kesztyűt is azért találták ki, hogy védjék a támadó öklét.

Papp Lászlónak, például, az volt a visszatérő gondja, hogy legendás ütőereje nem állt arányban öklének teherbírásával, ezért voltak visszatérő kézsérülései a háromszoros olimpiai bajnoknak.

Drága győzelmek – az egészség nem számít?

Sok példa van rá, hogy a győzelemért, a vb-övért harcoló öklözőnek esze ágában sem volt feladni a csatát. Ha a sérülésnek látható jelei vannak, a mérkőzésvezető beszüntetheti a küzdelmet, nemegyszer a ringorvossal történő megbeszélést követően. A következő közbelépő az edző lehet, akinek mérlegelnie kell, hogy meddig kockáztat, hiszen sérült versenyzője a legtöbb esetben rohamosan növekvő hátrányba kerülve bokszol tovább. Az amatőröknél ritkán fordul elő, hogy szükségtelen veszélynek teszik ki a versenyzőt. A profiknál sajnos ez nem éppen így van.

Orvosilag például teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan volt, ami a grúz Artur Abraham esetében történt. Súlyos állkapocstörésével nem lett volna szabad bokszolnia, sőt… Utólagos orvosi vélemény szerint azonnal meg kellett volna operálni. Aki látta, hogy az övét végül megvédő grúz borzalmas állapota ellenére sem gondolt a küzdelem feladására, nem az ő döntésén, inkább a ringorvos és a mérkőzésvezető magatartásán szörnyülködött.

Vladimir Klicskónak sem jutott eszébe, hogy romló állapotú bal keze miatt feladja címvédő meccsét, szerencséjére a hatodik menetben megadásra késztette az amerikai Lamon Brewstert. Ha az amerikai sarkában tudták volna, hogy az ukrán bombázónak nyolc héten (!) túl gyógyuló sérülése van bal kezének egyik ujján…

Lehet persze, hogy akkor sem történik semmi. Ki tudja? Klicsko a mérkőzés első felében pontos (talán neki is fájdalmas) balegyenesekkel alakított ki masszív fölényt. A küzdelem annyira megviselte Brewstert, hogy a 7. menetre már ki sem jött, mert edzője úgy látta, hogy Klicsko nyomasztó fölénye, valamint Brewster szem- és állkapocssérülése nem ér meg még hatmenetnyi kockázatot. Klicsko viszont vezetése tudatában, az egykori legyőzője elleni presztízsharc miatt nem foglalkozott törött ujjával. „Az ő esetében

nyilván mérlegelték, hogy mennyit kockáztatnak. Már ha Klicsko szólt egyáltalán a sarokban. Előfordul, hogy csak a meccs után derül ki, hogy mit vállalt az illető. Akad olyan eset is, amely örökre az érdekeltek titka marad” – fogalmaz titokzatosan Jákó.