Robbie Fowler

Robert Bernard Fowler - Liverpool FC

nemzetisége:
angol
26/7
születési hely:
Toxteth, Liverpool
ideje:
1975.04.09.
pozíció:
csatár
magassága:
180 cm
súlya:
72 kg
korábbi klubjai:
Liverpool, Leeds United, Manchester City
sikerei:
Ligakupa-győztes (1995, 2001), FA-Kupa-győztes (2001), UEFA-kupa-győztes (2001), európai Szuperkupa-győztes (2001), Community Shield-győztes (2006), U-18-as Európa-bajnok (1993), EB-bronzérmes (1996), vb-résztvevő (2002), angol ezüstcipős (1995, 1996), angol bronzcipős (1997), KEK-gólkirály (1997), az Év legjobb fiatal játékosa Angliában (1995, 1996)

"Utálok beszélni a fociról, csak csinálom, érted?"
"Aki nem tanul sokat Ian Rushtól, azt szerintem le kell lőni."
"Utáltam Ian Rush-t, amikor még fiatal voltam, mert az Evertonnak szurkoltam, és mikor ellenünk játszott mindig betalált. Különös, hogy ő is gyerekkorában az Evertonért szorított. Később, a Liverpoolnál mindig remek tanácsokat adott nekem."

A fenti mondatokat nem kisebb személyiség, mint maga Isten (God), alias Robbie Fowler szózatolta hívei okulására - a támadó a XX. század végének legeredményesebb liverpooli csatára, egy időben a válogatottból is kihagyhatatlan volt, valósággal ontotta a gólokat. Az már a futball történelmének egyik nagy rejtélye, hogy egy ekkora talentum miért nem tudott istenigazából kibontakozni. A kölyökkorában elvakult Everton- és Glasgow Rangers-drukker Fowler 11 esztendősen került a Liverpoolhoz egy megfigyelő, mégpedig Jim Aspinall szakértő szemeinek köszönhetően. Robbie hetente egyszer edzett a Poollal, amúgy a Nugent iskola gárdáját erősítette. A barátaival futballozva mindig Everton-mezben feszítő Fowler egy alkalommal egyetlen mérkőzésen 18-szor zörgette meg a hálót, tehát nem volt nehéz dolga a derék Jimnek kiszúrni őt. A kis ék később inasszerződést kapott (a walesi sztár, Dean Saunders cipőit kellett pucolnia), s mivel az utánpótlás-válogatottaknak stabil tagjakét sokszorosan bizonyította tehetségét, 17 esztendősen máris profinak vallhatta magát. 1993 januárjában már tagja volt a felnőtt keretnek egy Bolton elleni FA-Kupa-mérkőzésen, majd nyáron az U-18-as válogatottal nyerte meg az Európa-bajnoki aranyérmet. Ősszel bemutatkozhatott a felnőttek között a Fulham elleni Ligakupa-mérkőzésen (góllal és két gólpasszal), majd a visszavágón egy mesterötöst gurított!

A bajnokságban a Southampton ellen három gólt szerzett, az idényt 12-vel fejezte be, debütált az U-21-es válogatottban is, természetesen góllal. Házi gólkirályként a következő két idényben Alan Shearer mögött ezüstcipős lett, 1995-ben az Arsenal elleni Ligakupa-döntőben 4 és fél perc alatt lőtt mesterhármast, ami alighanem megismételhetetlen rekord. 1996-ban a Boro ellen, 165. fellépésén megszerezte 100. liverpooli találatát, ilyen gyorsan ez még senkinek sem sikerült a klubnál, így éppen ideje volt, hogy a válogatottban is bemutatkozzon: márciusban, Bulgária ellen esett át a tűzkeresztségen. Ott lehetett a hazai Európa-bajnokságon is, azonban csak két mérkőzés jutott számára osztályrészül. Odahaza Stan Collymore-ral kiváló párost alkotott, de 1997 volt talán utolsó nagy éve: KEK-gólkirály és Premiership-bronzcipős lett. Megismerhettük másik oldaláról is: az Arsenal ellen szándékosan gurította David Seaman kapuja mellé a szerinte jogtalanul megismételt tizenegyest (meg is kapta érte az UEFA Fair Play-díját). A híres szeretőket tartó Fowler akkoriban olyan sztárokkal léphetett pályára hétről-hétre egy csapatban, mint Jamie Redknapp, Stan Collymore, David James vagy Steve McManaman (őket nevezték akkoriban Spice Boyoknak, Robbie járt is az egyik Spice Girl énekesnővel, de nem a későbbi Beckhamnével).

A következő idény viszont elsöpörte őt: először súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, ami után már soha nem játszott olyan gólerősen, majd felépülése idején tűnt fel Michael Owen, aki mind a Liverpoolban, mind a válogatottban trónkövetelője, majd utódja lett. Több kisebb-nagyobb sérülése miatt 1998-as világbajnoksága és 2000-es Európa-bajnoksága is "ugrott", s amikor végre összekapta magát és újra gólokat lőtt, azzal sem volt mindig szerencséje: amikor betalált az Everton ellen, a mészcsíkból egy nagyot "szippantott", utalva ezzel a kékek fanjainak (állítólagos) kokainszeretetére. Egy kellemetes 60 ezer fontos büntetés lett a vége, de vége lett kezdőbeli tagságának is, hiszen sem Owent, sem az akkoriban fénykorát élő Heskey-t nem tudta kiszorítani a kezdőből. 2001-ben, amikor öt nagy kupát is nyert a Pool, Fowler általában a kispadon kapott szerepet - négy finálén szerepelt, de csak egyszer kezdőként. Arra azért talált módot, hogy összekapjon a Chelsea örökmozgó balbekkjével, Graeme Le Saux-val, akinek a pályán kérdőjelezte meg nemzetközi jelzésekre támaszkodva nemi és szexuális identitását - egy 32 ezer fontos büntetésért cserébe, mint később kiderült. A francia menedzser, Gérard Houllier nem tartott rá igényt, hol játszatta, hol nem, s a sértődött Fowler végül elhagyta a klubot: 11 millió font ellenében aláírt a Leeds Unitedhez.

Az sem segített a támadón, hogy egy alkalommal csúnyán összeszólalkozott a csapat társedzőjével, Phil Thompsonnal. "Ki***tak velem, ejtett a menedzser" - szólt a fowleri komment az eset után. Pedig éppen ekkorra verekedte vissza magát a válogatottba, a görögök elleni találkozó egyik legjobbja volt, előtte pedig a Leichesternek lőtt mesterhármast. A vörös mezben összesen 235 találkozón lépett pályára, s ezeken 120 gólt lőtt, ami semmilyen körülmények között nem kis teljesítmény! Ne feledjük, akkoriban remek csapata volt a Leedsnek is (ebbe rokkant bele a klubpénztáros), novembertől Fowler 12 gólt lőtt s pályára lépett a dánok elleni vb-selejtezőn (összesen négyen, Albánia ellen gólt is rúgott). Eriksson szövetségi kapitány ennek ellenére nem mert neki nagyobb szerepet adni az ázsiai világbajnokságon. Robbie a remek leedsi keret ellenére sem tudta otthol trófeákkal kárpótolni magát, pedig a kor álomtizenegyét a Martyn (Robinson) - Harte (Raúl Bravo), Woodgate, Rio Ferdinand, Radebe (Mills, Lucic) - Batty, Dacourt (Bakke), Bowyer, Kewell - Fowler (Robbie Keane), Viduka (Alan Smith)-vonulattal lehetne leírni, s mellettük még a kispadra is jutott 4-5 válogatott játékos! Különösen a négy kiváló csatára hívnám fel a figyelmet, ráadásul a kerethez tartozott még a szupertehetséges, ám sérülékeny Michael Bridges is.

Ennek ellenére sem O'Leary, sem Reid menedzserek nem tudtak átütő sikert elérni, később be is dőlt az egyesület. Ráadásul "Ólálkodó Fowler"-nek csípője miatt egy fél évet ki kellett hagynia, majd 2003 januárjában elhagyta a klubot (31 mérkőzésén lőtt 15 gólja után): a Manchester City alig hatmillió fontért szerezte meg őt. A világoskékeknél töltött évei meglehetősen csendesen csordogáltak, pedig itt is voltak remek társai, például csatártársa, Anelka; de a családi vitrinbe bizony nem kellett pótpolcokat beszerkeszteniük az új trófeák számára. Bemutatkozó félszezonjában csak kétszer volt eredményes, a következő bajnokságra a kezdőből is kiszorult, de így is jó volt hét találatra, még 2004-2005-ös 10 hálórezgetése is igencsak soványka régi lőlapja fényében. Egyébként akkoriban rengeteg kritikát kapott gyenge formája s ezzel fordított arányban álló hatalmas jövedelme miatt, még a visszavonulás is megfordult fejében, szerencsére Stuart Pearce-ék lebeszélték erről. Utóbbi kissé talán meg is bánta eme tettét, hiszen bár hősünk 2005 februárjában megszerezte 150. Premiership-találatát, de az utolsó fordulóban a Boro ellen a 90. percben kihagyott egy tizenegyest, s ez a City UEFA-kupa-indulásába került. Ősze sérülése miatt borzalmasra sikeredett, mindössze négyszer lépett pályára (egy gólt azért rúgott, ráadásul a helyi rivális Unitednek), így óriási meglepetést okozott azzal Rafa Benitez, hogy a januári átigazolási idényben visszavitte őt Liverpoolba.

Ráadásul God ingyen távozhatott, valószínűleg a kékek örültek a legjobban, hogy megszabadultak a fejedelmi fizetés folyósításától - Fowler, amikor betalált az Unitednek, kirohant az ellen fanjaihoz, s öt ujját mutatta, amivel arra utalt, hogy a Poolnak öt európai trófeája van otthol, a MU-nak pedig csak kettő. Lehet, hogy Robbie már ekkor tudott valamit? Igaz, soha nem szakadt el szeretett klubjától, a 2005-ös isztambuli BL-döntőt is a helyszínen őrjöngte végig. Mikor visszatért övéihez, 11-es mezére utalva a drukkerek egy hatalmas "Fowler-isten, Isten hozott a mennyországban!"-drapériával köszöntötték. Fowler barátja, korábbi csapattársa a Poolban és a Cityben (később üzlettársa), Steve McManaman azt írta érkezéséről: "A Liverpool fanjainak meg kell érteniük, hogy nem a szentimentalizmus miatt igazolt vissza a vörösökhöz. Robbie éppen olyan csatár, aki nekik kell: jó szimatú, gólerős". (A jó szimatra minden bizonnyal elkékült az Everton-szurkolók feje.)
Nehezen lendült bele, három lesgól után március idusán lőtt érvényes gólt - régi jó ismerősének, a Fulhamnek -, majd a bajnokság utolsó két hónapjában hatszor is eredményes volt. Erre mondta Rafa Benitez, hogy ".egy egészséges és gólerős Fowler 10 millió fontot, vagy még annál is többet ér".

A spanyol meg is hosszabbította szerződését egy újabb évvel - némi kárpótlásként azért, hogy "Toxteth Terror" az FA-Kupa-aranyban nem részesülhetett, lévén a ManCityvel egy mérkőzést már játszott a sorozatban, amin egyébként mesterhármast lőtt. A következő idényben góllövési mutatói végre megközelítették a tőle elvárt 50%-ot, ráadásul végre a BL-ben is betalált, kétszer is - tette mindezt úgy, hogy Kuyt, Bellamy és Crouch mögött gyakorlatilag csak negyedik számú mesterlövésznek számít... Persze éltesebb kora ellenére legbelül fiatal és bohó: mi sem természetesebb, hogy ő is részese volt 2006 végén a nevezetes Algarve-i edzőtáborban és kívüle lezajlott sajnálatos eseményeknek, bár ő csak az utcán randalírozott, a verekedésben és a rendőrmolesztálásban nem vett részt.

Pályafutásából sajnos nincs már sok hátra, s ennek legjobb jele, hogy bejelentkeztek érte az USA-ból (a New England Revolution menedzsere, az egykori Pool-menő skót Steve Nicol szeretné átcsábítani a nagy vízen) és Ausztráliából is (innen a bajnoki címvédő Sydney FC küldözget neki szerelmetes üzeneteket). Így a vége felé bizonyára az is jól esett neki, hogy Marcello Lippi beívta őt a Manchesterben fellépő világválogatottba, Carragherrel és Gerrarddal egyetemben.