Most végre valódi öröm futballozni

Nem vitás: Jan Krom kamp sérülése nyitotta meg az utat ön előtt.

Valóban így van – mondta Fehér Csaba, miután a PSV gépe Eindhovenben landolt. – A legutóbbi bajnokin dőlt ki a sorból, és a jelek szerint abban a nyolc percben nem hibáztam, így Ronald Koeman bizalmat szavazott nekem.

Régen játszott már végig tétmérkőzést. Nem izgult?

Nem mondom, hogy nem, bár pontosabb, ha azt felelem, egészséges bizonyítási vágy dolgozott bennem. Magam úgy éreztem, korábban is megkaphattam volna a lehetőséget, de mindig azért dolgoztam, hogy ha ez az idő valóban eljön, ne okozzak csalódást, főleg magamnak. Sok munka volt abban, hogy bekerüljek, és nem titkolom, mentálisan sem könnyű feldolgozni, hogy általában csak csere vagyok.

Sajnos ehhez a PSV-ben hozzászokhatott.

Van ennyi önkritikám, én sem tettem volna be magam a csapatba. Guus Hiddink idejében bombarerős volt az együttes, ha visszaemlékezik, tudhatja, hajszálon múlt, hogy másfél éve a Milant legyőzve a BL döntőjébe jussunk, de nem sikerült. Abba a gárdába nehéz volt bekerülni, még csúcsformában sem. Én pedig messze voltam igazi önmagamtól, problémáim voltak, gyötört a honvágy, a környezetváltozás is megviselt, éreztem, nem voltam túl jó passzban. De most újra örömöt lelek a futballban.

Guus Hiddink után jött Ronald Koeman, és ő is maga mellé ülteti önt a bajnokikon…

A mai futballban mindenki előtt világos, hogy minden edző a saját embereiben bízik, leginkább azokban, akiket ő hoz a klubhoz. Én nem tartoztam Ronald Koeman kis csapatához, és ennyi időnek el kellett telnie, hogy kiderüljön, ha szükség van rám, bennem is bízhat. Ő tudta a legjobban, beugróként milyen nehéz helytállni, talán ezért gratulált nekem külön is a lefújás után.

Ez örömteli, de mi lesz akkor, ha Jan Kromkamp meggyógyul?

Ezzel már régen nem foglalkozom. Nem lettem Ronald Koeman játékosa, de elértem, hogy tudja, bízhat bennem. Régen nem számolgatom, a posztomon ki hány sárga lapnál tart, vagy a padon ülve nem azt lesem, ki marad fekve a gyepen, hogy engem küldjenek be. Ezek feleslegesen elveszik az ember energiáját attól, hogy tiszta szívvel szeresse a labdarúgást. Én most örömmel futballozom.

A legtöbb ember, aki persze keményen ostorozza a magyar futballt, sok pénzt áldozna azért, hogy akár csak üresen lássa az Emirates Stadiont, nemhogy a BL-himnuszt hallgatva álljon a gyepén…

Csak közhelyeket mondhatok: ezt valóban át kell élni, elmondhatatlan az érzés. A stadion fantasztikus, a gyep tökéletes. Ugyanakkor hozzátenném: nekem a régi Arsenal-stadion, a Highbury vagy a Liverpool létesítménye adja a tradicionális futball hangulatát, a szűk folyosókkal, a puritán berendezéssel. Az Emirates szupermodern, akkora öltözőnk volt, mint egy tornacsarnok.

Milyen volt a mérkőzés belülről?

Rohanós! Amikor Alex gólt szerzett, tudtuk, mi megyünk tovább, és jó érzés volt így játszani. Nekem Fredrik Ljungbergre kellett figyelnem, már többször találkoztunk svéd– magyar válogatott meccseken is, szerencsémre jól működő gépezetbe kellett illeszkednem. Erőnlétileg hogyan bírta? Erre én is kíváncsi voltam, mert hiába futok az erdőben, végzek más jellegű pluszmunkát, a meccsritmust semmi sem adja vissza, így én is érdeklődve vártam, mire leszek képes. Az első öt percben magamra figyeltem, hogy minden rendben legyen, aztán a lefújásig élveztem a találkozót.

Kit szeretne a nyolc között?

A Real Madridra vágytam volna, de így, hogy kiesett, nekem már mindegy, kit kapunk. Gondolom, most teljes az öröme.

Sajnos nem. A mérkőzés előtt értesültem a válogatott volt orvosa, doktor Csépai Dezső haláláról, és nagyon megrendített a hír, együttérzek a családdal.